Ismerem ezt az érzést, mintha ólomból lennének a lábaid. Próbálod, de nem megy. Mintha megakadályozna a saját tested. De valójában csak az elméd játéka, ami lelked hangját elnyomja.

Valójában tudsz lépni.

Csak akarnod kell.

Én személy szerint azt vallom, hogy az ember akkor képes igazán nagyot lépni, ha megunja a szenvedést. Ha nemes egyszerűséggel, nincs kedve tovább kínlódni. Ha már minden oldalról körbe nyalogatta a sebeit, és elsiratta a fájdalmait. De ez fontos! Ezen túl kell lenni, mert később ennek meghatározó szerepe van az életben.

Szenvedni egyféleképpen lehet. Nagyon. Fáj minden, a lelked, a tested, a létezésed minden formáját utálod, magadat is, a döntéseidet is, az elvesztegetett éveid, az óriási falaidat, amiket álmatlan éjszakáidon húztál fel. És amitől már se nem látod, se nem hallod magad.
Könnyebb elszigetelten, a magad gondolataival élni. Bebújni egy sapka mögé, bebújni egy sál mögé, elbújni egy fal mögé, mert a fény túl vakító. Az ember sokszor azt gondolja, nem odavaló. Nem érdemli meg azt a melegséget, azt a lelkéig hatoló színtiszta ragyogást.
Csak el kell döntened, csak akarnod kell, hogy megteszed az első lépést, hogy ledobod azt a nehéz páncélt, ami már csak összenyom.
Amint elhatároztad magad, az élet segítőkezet nyújt. Bebizonyítja neked, hogy nem vagy egyedül.
Egy ember biztos a segítségedre siet, aki a vaksötétben meghallja a kegyelmedet. Ott lesz, és azt mondja “gyere állj fel, segítek”.. szenvedtél már eleget, és a puszta lényével megnyitja a szívedet, mert ők ilyenek.
Megmutatja milyen tud lenni az élet, ha a megfelelő oldalról nézed. És meglátod mivé válsz általa, ha hagyod, hogy a szeretet körbe fonja a lelkedet.
Csak akarnod kell.

Musa Dóri

Fotó: Unsplash

Share This