Sokat tanakodtam megszülessen e ez az írás, de úgy érzem igen.
Helye van.

Ma van Édesanyukám születésnapja. És ez az első,hogy külön töltjük, mert ugye van nekünk egy Covidunk, én pedig távol élek a szeretteimtől. Nem tagadom, 3 napig sírtam amikor tudatosult bennem, hogy nem tudok ott lenni vele a mai napon. Semmi nem olyan fontos nekem az évben, mint ez. De épp gyakorlom hogyan engedjem meg magamnak a jó érzéseket és a kevésbé jókat. Hogyan engedjem meg magamnak az örömömet is, és a bánatomat is.
Aztán rájöttem, hogy a kivétel erősíti a szabályt, hogy van ennek a rémes helyzetnek talán egy szebbik, ideig-óráig elfogadható változata is. Csak mert megfogadtam magamnak is és anyának is, hogy nem pörgök azon, amin változtatni úgysem tudunk, úgyhogy felülemelkedtem ezen a torokszorító és szívet tépő érzésen, és átértékeltem.

Valójában sosem vagyok távol tőle, hiszen összeköt minket hosszú életek óta egymás szeretete.
Leírhatnám, hogy ő számomra a legerősebb Nő, Asszony, Ember a földön, de tudom, hogy tudja hogy így gondolom, ezért én csak büszkén tanulom tőle azt, amit még nem tudok.
Leírhatnám mennyire hiányzik, de valójában fizikálisan hiányzik, az az ölelés, amit csak egy anya adhat.
De mindennap itt van velem, itt a szívemben. Felhívom és hallom a hangját és megnyugszik a lelkem.
Leírhatnám hogy a szívem érte dobog, de tudom, hogy az övé pedig értem dobog. Nekem ő a legjobb! Számomra a legerősebb, a legszebb. És már tudom, hogy a mai nap nem szomorkodnom kell, hanem éltetnem őt! Hálásnak lennem, hogy Ő van nekem és örülni, hogy az erős kötelék még erősebbé válik.
Te vagy a legjobb! Isten Éltessen Anyu!

Ha a Covid eljárta a táncát, bepótoljuk mindazt, ami most kimaradt.

Musa Dóri

Fotó: Unsplash

Share This