Roland nem tudta pontosan mi ez. Egy furcsa, kellemetlen érzés, ami mindig akkor tört rá, amikor üresjáratban volt.
Lehet az hozta elő, hogy a napokban töltötte be a negyvenet. Ha voltak feladatai sosem jutott eszébe. Tette, amit tenni kellett, nem gondolkozott.

Mégis, mikor éjszakánként cigarettázva feküdt olcsó albérletében és a kékes árnyékokat bámulta a mennyezeten, újra rátörtek a nyomasztó gondolatok. Ki vagyok én? Mi a szerepem az életben? Elégedett vagyok azzal amit eddig elértem? Mi tenne igazán boldoggá? – csak úgy kergették egymást fejében a kínzó gondolatok. Enyhülést vöröses fényeivel, csak a hajnal hozott, akkor tudott picit szundítani.

Később, a munkahelyén már boldogan vetette magát a feladatokba. Még a máskor oly kellemetlen dolgokat is élvezettel csinálta, mert elterelték figyelmét a saját problémáiról. A lelke mélyén azért sejtette, hogy a válaszadás elől örökké nem térhet ki, bár ez egy határozottan kellemetlen dolognak ígérkezett, ezért amíg tudta húzta halasztotta.

– Az idő nem nekem dolgozik – sóhajtott fel.
Az egyik álmatlanul forgolódós éjszakán rádöbbent, hogy szüksége van célokra.
Érezte, hogy kiégett, kiüresedett, elidegenedett, viszont az élet nem állt meg, mert nem állhatott meg.
Nem vagyok öreg, talán van még időm – gondolta.

– Akkor új célok kellenek! Rendben, de mik legyenek azok?
Ez ismét egy övön aluli ütés volt számára. Tudta, az üresség rémes tulajdonsága, hogy bevonz dolgokat. A vákuum sosem lehet tartós. Ha nem választ, akkor az üresség fog választani helyette, és ez az opció egyáltalán nem volt szimpatikus Roland számára.

A férfi mindig úgy gondolta, a saját életét ő maga irányítja.

Révész Márton

Fotó: Unsplash

Share This