A láthatatlan erő, ami mindennél erősebb.

A láthatatlan erő, ami mindennél erősebb.

„Életünk mindazoké, akik megelőztek bennünket a genetikai láncban. Megvan a lehetőségünk, hogy megoldjuk azokat a problémákat, melyekre ők nem tudtak megoldást találni, megtaláljuk azt a békét, amire ők annyira vágytak, begyógyítsuk azokat a sebeket, melyeket ők sohasem gyógyítottak be, megtaláljuk azt a sikert, amely elkerülte őket, megértsük azt, amit ők nem tudtak, megteremtsük azt, ami bennük meg sem tudott fogamzani.” Daniel Whiteside

A családi rendszerünkben összeköt minket egy láthatatlan erő, egy mindennél erősebb erő, ha akarjuk, ha nem, ha hiszünk benne, ha nem, ha tudunk róla, ha nem, ez az erő létezik és meghatározza az életünket és befolyásolja a döntéseinket. A családi lelkiismeret részei vagyunk, ez a törvény. Akkor válunk szabaddá, ha nyitottá válunk a családunkra és a családunk történeteire.

A generációkban lévő zavarok ismétlődnek a titkok és történetek keringenek a klánban, akár egy láthatatlan energia, mindaddig, amíg valaki tudatossá nem válik rá, ki nem fejezi tiszteletét ezen történetek felé. 

Semmi nem maradhat titokban, senkit nem felejthetnek el, senkit nem zárhatnak ki, mert a rendszer ezt nem engedi. A családban törvények működnek, ezek az élet törvényei. Ha a rend megsérül, az egyén is sérül. A családállítások alkalmával arra törekszünk, hogy a rendet helyreállítsuk. 

Fontos tudnod, hogy a családi rendszer akkor is hat rád, ha nem ismered a felmenőidet személyesen (pl. nem ismerted a nagyszüleidet) és akkor is hat rád az ő történetük, ha erről semmit sem tudsz. Természetesen, ha valaki megtagadja a családját, vagy a családi történetektől elfordul, ez nem jelent számára védelmet. Ilyen esetekben a rendszer még durvábban fog jelezni.

Beszélnünk kell a családi lelkiismeret fogalmáról. 

A családi lelkiismeret vagy rendszer lelkiismeretünk meghatározza az egész életünket, anélkül, hogy erre tudatosak lennénk. A rendszer lelkiismeret hatására ismétlődnek a nehézségek a családrendszerben. Ennek a lelkiismeretnek a működése fejezi ki, hogy milyen mélyen kötődünk a családrendszerünkhöz. Bármi, amit az elődök elkövettek ezen a családi lelkiismereten keresztül, hatást fog gyakorolni a rendszeren belül, attól függetlenül, hogy tudnak-e róla, vagy sem.
A személyes lelkiismerettel ellentétben a családi lelkiismeret tudattalan. 

Amennyiben egy ősünk valamit tett, vagy valamit elszenvedett, az utódok megismétlik az ős sorsát, a szenvedéseit, veszteségeit, ezzel egyenlítik ki a rendszert. Így tehát összekapcsolódunk azokkal az elődeinkkel, akik ki voltak közösítve, ki voltak taszítva, el voltak feledve, vagy nehéz sorsuk volt.

Mindez akkor is működik és hat, ha ezekről az őseinkről semmit sem tudunk. Mit tehetünk? Mindenkinek megadjuk a helyet a családban, tisztelettel elfogadjuk az őseink sorsát és tetteit, meghajlunk előttük és visszaadjuk mindazt, ami hozzájuk tartozik.

Gyakran mondjuk az állítások során egy-egy felmenőnknek: „Köszönöm, hogy az élet rajtad keresztül eljutott hozzám! Ezennel visszaadom a sorsodat és mindazt, ami hozzád tartozik. Meghajlok előtted szeretettel és tisztelettel és elmegyek a saját életembe.” 

Csakis akkor válhatunk szabaddá, ha letesszük azokat a bőröndöket, amelyek az elődeinkhez tartoznak. Marad nekünk is saját bőröndünk saját cuccal, elég az nekünk. Az őseinknek pedig mindenképpen tisztelet jár, bármit tettek. A családunk, az összes ősünk bennünk él. Nem tudjuk megtagadni őket, bármerre is megyünk a világban, bárhová költözünk, hidd el nekem, velünk jönnek, sőt velünk laknak. Nem mindegy tehát, hogy milyen viszonyt ápolunk velük, bent a lelkünkben.

Frankó Tünde – kineziológus, családállító

Fotó: Unsplash

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését.

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését.


Kicsi gyermek, kicsi érzelem?

Ez nem így van! A gyermekek érzelmei, nem a testi méreteiktől függenek! A fájdalma, sérelme, bánata, fáradtsága ugyanolyan, akár a miénk felnőtteké. Mi okos-nagy-értelmes felnőtt szülők tudjuk helyesen kezelni, minden körülmények között a dühünket, haragunkat? Én nem mindig tudom!
Miért várjuk el a gyerektől, hogy ő igenis tudja mindig megfegyelmezni magát, elfojtani a dühét, bánatát?

Hahó, ébresztő!

Azért, mert Ő kicsi, az érzelmei nem kisebbek. A „fájdalma”, hogy ledőlt a kocka torony, ugyanolyan nagy, mint az én „fájdalmam”, ha kifutott és odaégett a leves vagy, ha beleborult a sótartó a fiókba. A sérelme, hogy Peti nem játszik vele, ugyanolyan nagy, mint az én sérelmem, hogy a férjem nem ért haza időben. Nincs különbség! Az Ő élete drámája abban a pillanatban a leborult torony, az enyém a romokban lévő konyha. Természetesen azzal, hogy én egy jót nevetek-e a konyhai „baleseten” vagy szidom az egész világot, minta lesz a gyermekem számára. Ha leordítom a fejét, hogy hagyjon már békén a hülye toronnyal, nehogy már ezen bőgjön, vajon mit teszek vele? Elfojtatom vele az érzelmét és megtanítom neki, hogy az Ő érzelmei engem nem érdekelnek. Később aztán csodálkozok, miért nem mesél az életéről.

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését! Legtöbbször meg sem tudják fogalmazni a gyerekek, hogy mit éreznek, annyira szépen megtanulták, hogy nem fejezhetik ki, azt, ami a lelkükben játszódik. Pedig a félelemtől ugyanúgy kalimpál a szívük, mint nekünk, sokszor nyomást éreznek a mellkasukban, görcsöt a gyomrukban.
A szomorúságuk miatt befelé sírnak.
Ahogyan egy kisfiú mondta nekem: „-Naponta legalább háromszor jön rám a sírás, de nem engedem ki!”

A gyerekeknek nehezebb az érzelmeikről beszélniük, mint nekünk felnőtteknek. Nincs is meg a szókincsük hozzá és nem tudják kifejezni, elmondani a szenvedésüket. De higgyétek el nekem, óriási viharok dúlhatnak, akár egy ötéves lelkében is.

Tehát kis gyerek, nagy érzelem a helyes képlet.

Mi a szülő dolga?
Öleld, dicsérd, szeresd, nézz a szemébe, beszéltesd, tanítsd meg megnevezni az érzelmeit.
Ne adj megoldást, csak hallgasd! 
Mondd vissza, amit látsz rajta, mintha egy tükör, vagy papagáj lennél!
„-Látom kicsim nem akarod, látom haragszol. Látom dühös vagy, látom fáradt vagy, látom szomorú vagy!”
A gyermeked hálás lesz Neked, hogy megérted Őt!

Frankó Tünde – kineziológus, családállító

Fotó: Unsplash

Így kezeld jól a “minden rólam szól” típusú embereket, akik állandó figyelmet követelnek.

Így kezeld jól a “minden rólam szól” típusú embereket, akik állandó figyelmet követelnek.

Biztos vagyok benne, hogy életed során találkoztál már ilyen emberekkel.

 A  „minden rólam szól” típusú ember esetében, minden Róla szól. Bármit mondasz neki, bármilyen érdekes, izgalmas dolgot akarsz elmondani magadról, hogy mi történt veled, mit éltél meg, hogy mit álmodtál, hogy mit vettél, láttál, az általad közölt információnak nulla figyelmet tud szentelni. Várod a reagálását, de tulajdonképpen már a mondanivalód alatt, amikor te beszéltél, már akkor elveszítetted őt. Amikor te belekezdtél a témába, ő máris fogalmazta a saját mondandóját a témával   kapcsolatban. Tehát nem hogy nulla figyelmet nem kaptál, itt már mínuszban vagyunk. 

Nézed az arcát, keresed a tekintetét, de látod, hogy már a saját történetét mozizza. Nem tudsz olyan érdekeset mondani neki, hogy kizökkentsd a saját történetéből. Mondjuk, belefogsz egy új mondanivalóba, valami újba, de erről is van neki egy saját, jobb története. Képtelenség a figyelmét felkelteni. A figyelmét a saját gondolataiban futó képek kötik le. Képtelen figyelmet adni. Ez téged feldühít, mert rájössz, hogy nem tudtál kapcsolódni egy pillanatra sem vele. Valamit meg akartál osztani, hogy együtt örüljetek, de egyáltalán nem sikerült. 

És újra és újra megpróbálod, újból próbálsz mesélni, újból próbálsz kapcsolódni, de be kell lásd, a saját történetével tud csak kapcsolatban lenni. Ez feldühít téged, haragudni fogsz rá, mert úgy érzed, nem kíváncsi a mondandódra. Úgy érzed, mintha túl akarna licitálni. Az biztos, hogy érdekesebb dolgok történtek vele, mint amiről te mesélsz, szörnyűbbek, neki jobban fájt, neki nagyobb volt, de mindenképpen van a te mondanivalóddal kapcsolatos saját, fantasztikusabb története. 

„Az semmi!”- gyakran ezzel kezdi a mondatát. Valljuk be, ez gyerekes viselkedés. 

Ezek az emberek megragadtak kisgyermeki szinten, azon a szinten, amikor gyermekként nem figyeltek rájuk. Amikor újabb és újabb történetet akartak elmesélni, és nem tudták a felnőtt figyelmét felkelteni. Nem tudtak kapcsolódni, nem hallgatta meg a mondanivalójukat senki. Ma is úgy mesélnek, mint egy gyermek. Általában, a mondanivalójuk se nem érdekes, se nem különleges, de mindenképpen el kell mondaniuk, akár félbeszakítva minket. Természetesen úgy, hogy nem adtak figyelmet nekünk. Ezek az emberek ilyenkor a bennük síró, figyelemért kiáltó sérült gyermeki részüket mutatják meg neked és még csak nem is tudnak róla.

Mi a feladatunk ezekkel az emberekkel? Ez is egy tanítás. Ha a családtagod az illető, kérheted, hogy olvasson utána az értő figyelem módszerének. Tanúsíts felé értő figyelmet, és esetleg számíthatsz rá, hogy ő is fog értő figyelmet adni neked. 

Az értő figyelem azt jelenti, hogy nem szakítjuk félbe azt, aki beszél hozzánk. Figyelünk rá, koncentrálunk arra, amit mond. Figyelünk, jelen vagyunk, a szemébe nézünk, és csak ennyit mondunk: „Nahát! Tényleg? Valóban? De érdekes! Értem!”

Nagyon kevés ember képes értő figyelmet adni, pedig minden ember elemi vágya, hogy felkeltse a figyelmet, hogy szeressék, megértsék és kapcsolódjanak vele. Érdekes módon, ha valaki elkezd értő figyelmet adni, egyre több értő figyelmet fog kapni. Ha értő figyelmet adunk a gyermeknek, meg fogja tanulni, hogy ő is adjon értő figyelmet a társainak és akár a szüleinek is. 

Az értő figyelem megtanulása soha nem késő, kezdd el még ma! Bátran kérjük társunkat, hogy hallgasson végig minket. Aki pedig nem kíváncsi ránk, a mondanivalónkra, nincs helye mellettünk. Ne legyünk senki szemetesládája. A kommunikációban is érvényes az adok-kapok törvénye, ezt ne feledjük. 

Most te beszélsz és én hallgatlak, utána én beszélek és te hallgatsz meg. Figyelünk egymásra. Adunk, majd kapunk.
Így kell működnie.

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a gyermeke?

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a gyermeke?

Látod a kislányodat, amint nővé válik, nem csak Te öleled már, más is szereti és öleli. Az a fiú, fontosabbá válik, mint Te.
Nem ér rá veled beszélni, mert éppen vele beszél, már órák óta.

Csodás érzések és egy kicsit újraéled, ami veled történt ennyi idős korodban, az első csókokat és öleléseket. És vele repülsz, vele örülsz, mikor jönnek össze azzal a fiúval, és milyen lesz az a csók, és az ölelés és máris félted őt a csalódástól, a szakítás fájdalmától.
Kicsit rossz, hogy ebben Te már nem vagy benne, ebből kimaradsz, ez az ő élete. De mégis benne vagy, hiszen a gyermeked Te is vagy egy kicsit, a Te életed van őbenne.

A szerelemnek és vágynak csodás rezgése van, óriási energia. Minden megszűnik a szerelmes ember számára, más dimenzióba kerül. A szerelem szenvedés és fájdalom is, ezt pedig nem akarod, hogy megtudja a gyermeked, ettől megvédenéd mindenáron, de ez már az ő saját útja, ahová nem mehetsz vele. 

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a fia?

Látod a kisfiadat, amint férfivé válik, nem csak te öleled már, más is szereti és öleli. Már nem Te vagy az első nő az életében, már régóta nem „szerelmes” beléd és már feleségül sem akar venni, mint ahogyan azt óvodás korában ígérte.

Örülsz, ha jut Neked egy ölelés az életéből, mást ölel már.
Félted Őt. Félted attól a nőtől, hiszen jól tudod milyenek a nők, és milyen hatalmuk lehet a fiad felett.
Meg akarod óvni a csalódástól, félsz, hogy kikosarazzák, félsz, hogy elhagyják. Ő a Te kicsi fiad, aki felnőtt.
Engedd szabadon és bízz benne és szeresd a lányt, aki a te csodás fiadat szereti.
Az anyja Te maradsz, Te adtál neki életet, de nő nem lehetsz mellette és Ő csak egy lány mellett válhat férfivá.

Megéri elengedni Őt.

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Te kinek a sírjában fekszel? Ki az, akit nem engedsz el?

Te kinek a sírjában fekszel? Ki az, akit nem engedsz el?

Jól vagy?
Itt vagy az életedben, jelen vagy?
Látsz?
Érzel?
Teljes lényeddel itt vagy?

Szerintem nem vagy itt. Én úgy látom, úgy érzem, nem vagy itt. Te aki itt ülsz és az életedről mesélsz nekem, nem is éled az életedet. Pontosan ezért olyan elviselhetetlen és fájdalmas számodra.
Nem vagy itt.
A lényed, lelked egy része a halottadat őrzi. Ott fekszel a lelked ezen részével a halottad sírjában. Jó neked ott lenni. Amikor eltemettétek Őt, a Te halottadat, Te nem tudtad elengedni. Nem akartad elengedni. Nem voltál készen elengedni. Tiltakoztál a sors ellen, ez nem történhetett meg. Ez nem történhetett meg az én Apámmal, Anyámmal, magzatommal, gyermekemmel, kedvesemmel, barátommal, nagyszülőmmel.

Nem tudom elengedni. Nem akarom elengedni. Inkább mellé fekszem a sírjába. És tényleg. Lélekben, gondolatban mellé fekszel. Folyton, folyton Rá gondolsz.
MI LETT VOLNA HA…
Ha időben érkezem, ha elviszem orvoshoz, ha kedvesebb lettem volna Vele, ha meggyógyult volna, ha még egyszer megölelhetném, ha még egyszer beszélhetnék Vele, ha méltón elbúcsúzhatnék Tőle.
És Vele maradsz.

A halottaddal. Vele beszélgetsz, Tőle vársz feloldozást, várod vissza. Ezért mondom, hogy a sírjában fekszel. Számolod a napokat az éveket. A sírjában fekszel. Közben telik az idő, de Te nem éled az életedet. A halottaddal vagy, akár évekig, akár évtizedekig. A gyereked, a férjed, feleséged, a családod közben vár Rád. Várják, hogy éledj fel. Hogy nekik örülj, hogy élj végre.
Türelmesen, olykor türelmetlenül várnak. Érzik, hogy Őket nem látod, csak ŐT, a halottadat látod. Sokszor ennek tudatában sem vagy, csak nem érzed jól magad. Ilyenkor, ha én Rád nézek, tudom hol vagy.

Kérlek, most azonnal gyere vissza, ide közénk az élők közé. Élők az élőkkel, holtak a holtakkal. Gyere vissza, SZÁLLJ KI A SÍRBÓL!!! Elég volt, nem miattad halt meg. Ez volt az Ő sorsa. Nem volt beleszólásod. Hajolj meg az Ő sorsa előtt. Mondd ki hangosan, utoljára, akár ordítva, üvöltve, bömbölve, hogy rettenetesen fáj, hogy itt hagyott. Mondhatod akár a fényképének is. Ha kimondtad, hajolj meg, tényleg hajolj meg az Ő sorsa előtt és fogadd el, hogy elment. Szállj ki a sírból és válaszd az életet.
A halottad ekkor végre megbékél. Azt a sok jót, amit Tőle kaptál, végre továbbviszed, felálltál és elindulsz élni!

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash