Segítő mondatok…

Segítő mondatok…

Van amikor rosszul ébredünk, rossz a közérzetünk, nem érezzük magunkat teljesnek, sem alkalmasnak az élet feladataihoz, de nem tudjuk megmondani mi a baj. Egyszerűen csak nem jó.
Vannak olyan napok, amikor szükség van kapaszkodóra. És nincs is jobb, mint a szavak varázslatos ereje, és annak rendszeres ismétlése. Minél többet mondod, annál hasznosabbá válik, beépül az életedbe, és beépül a lényedbe.

Na, senkit nem szeretnénk szétbombázni ilyenekkel, és nyilván mindenki szabad akarata szerint használja ezeket. Mi azért ezt most itt hagyjuk Neked, hátha hasznát veszed.

SoulCafé Mantra, amivel könnyebbek a napok:

* Mély levegő be, mély levegő ki, szeretem a levegő áramlását bent, szeretem a levegő áramlását kint.

* Érzem a levegő tisztaságát bent, érzem a levegő tisztaságát kint.

* Látom magam. Gyönyörűnek látom magam.

* Tisztelem magam, a döntéseim, a tetteim.

* Becsülöm magam, a döntéseim a tetteim.

* Megoldódik. Minden rendbe jön. Minden jó lesz.

* Erős vagyok. Értékes vagyok. Szabad vagyok.

* Hálás vagyok a mindennapokért, hálás vagyok az életemért.

* Szeretem magam. Szeretem magam. Szeretem magam.

* Elfogadom magam, elfogadom magam, elfogadom magam.

* Menni fog, megcsinálom. Megcsinálom. Megcsinálom.

Hamarosan folytatjuk.

Szeretettel: SoulCafé Magazin csapata

Fotó: Unsplash

Egy nehéz nap után..

Egy nehéz nap után..

Nem az az igazán nehéz, hogy megbirkózz az élet nehézségeivel, hanem, hogy közben mennyire nehezíted meg magadnak az utad.

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Amikor a minden is ellened esküszik. Ami tegnap még ment, ma már valahogy szétesni látszik. Amit tegnap még értettél, mára egy értelmetlen gondolatként görgeted csak magad előtt.

Vannak napok, amikor semmi sem sikerül. Amikor nem hallod úgy lelked hangját, és nem érted elméd zaját. Csak csörömpöl ott benned, és nem érted hová vezet. De te csak mész, csak sodródsz, átadod magad valami náladnál jóval hatalmasabbnak.
Aztán nap végén, amikor idegesen és fáradtan leülsz, még forogsz a napi emlékekben, olyan élesen élnek benned. Emberek szavai, tettei, nyomai. Az aznapi kudarc pillanatai. Mert nem ezt vártad, és te ezt nem így akartad. Még kicsit sajog.

Sosem az fáj amit mondunk, hanem ahogy annak nyomatékot adunk. Ahogy szavainkkal élesen a másik lelkébe hasítunk. Ahogy lenézünk, ahelyett hogy fel vagy elnéznénk. Ahogy ócsárolunk, ahelyett hogy támogatnánk, és ahogy csak magunkat látjuk ahelyett, hogy mindenki mást is észrevennénk.
Hogy nem egyedüliként miénk a világ, és a tetteinknek következménye, szavainknak súlya és éle van.

Talán ha türelemmel, szeretettel és megértéssel fordulnánk egymáshoz, a világ is egy sokkal szebb hely lenne?

Hiszem, hogy igen. Ezért amit én tehetek, hogy önmagam szeretetében egy ilyen nap után is megmaradok. Mert tudom, hogy én milyen vagyok. És tudom mi az, amit én adni képes vagyok. Hogy a tükör, amit egyik ember a másiknak tart, sokszor már túl koszos, és úgyis a leglényegesebb az, hogy megállj két lábbal a saját ragyogásodban akkor is, amikor az élet olyan embereket ad neked mára, hogy elindul benned az elfogadás teljes hiánya.

Musa Dóri

Fotó: Unsplash

Mondták már Neked?

Mondták már Neked?

Ajándékozd meg Magad;
…mert megérdemled. Mert fáradhatatlanul dolgozol. Kőkeményen harcolsz. Elbuksz és felállsz. Élsz!
Ajándékozd meg Magad;
…mert kell a töltődés, a lelki felüdülés, a testi élvezet, egy feledhetetlen pillanat magaddal.
Ajándékozd meg Magad;
…mert egyedül Te tudhatod épp mire is van szükséged valójában. A minőségi “Énidő” nagyon fontos. Leülni, elfeküdni, álmokat, terveket szövögetni, kikapcsolni, egy jó könyvet elolvasni, egy jó zenét újra és újra meghallgatni. Táncolni ott, hol senki se látja és táncolni ott, hol mindenki látja.

Szabadon.
Önfeledten.

Ajándékozd meg magad, hogy a lelked feltöltődjön.
Ha te feltöltődsz, minden más lesz. A szürke hétköznapok megtelnek színnel, az addig túlélt mindennapjaid megtelnek élettel.

Megérdemled, hogy megajándékozd a lelked, és ő hálából megajándékozza az Életed.

Musa Dóri

Nem tudok továbblépni..

Nem tudok továbblépni..

Ismerem ezt az érzést, mintha ólomból lennének a lábaid. Próbálod, de nem megy. Mintha megakadályozna a saját tested. De valójában csak az elméd játéka, ami lelked hangját elnyomja.

Valójában tudsz lépni.

Csak akarnod kell.

Én személy szerint azt vallom, hogy az ember akkor képes igazán nagyot lépni, ha megunja a szenvedést. Ha nemes egyszerűséggel, nincs kedve tovább kínlódni. Ha már minden oldalról körbe nyalogatta a sebeit, és elsiratta a fájdalmait. De ez fontos! Ezen túl kell lenni, mert később ennek meghatározó szerepe van az életben.

Szenvedni egyféleképpen lehet. Nagyon. Fáj minden, a lelked, a tested, a létezésed minden formáját utálod, magadat is, a döntéseidet is, az elvesztegetett éveid, az óriási falaidat, amiket álmatlan éjszakáidon húztál fel. És amitől már se nem látod, se nem hallod magad.
Könnyebb elszigetelten, a magad gondolataival élni. Bebújni egy sapka mögé, bebújni egy sál mögé, elbújni egy fal mögé, mert a fény túl vakító. Az ember sokszor azt gondolja, nem odavaló. Nem érdemli meg azt a melegséget, azt a lelkéig hatoló színtiszta ragyogást.
Csak el kell döntened, csak akarnod kell, hogy megteszed az első lépést, hogy ledobod azt a nehéz páncélt, ami már csak összenyom.
Amint elhatároztad magad, az élet segítőkezet nyújt. Bebizonyítja neked, hogy nem vagy egyedül.
Egy ember biztos a segítségedre siet, aki a vaksötétben meghallja a kegyelmedet. Ott lesz, és azt mondja “gyere állj fel, segítek”.. szenvedtél már eleget, és a puszta lényével megnyitja a szívedet, mert ők ilyenek.
Megmutatja milyen tud lenni az élet, ha a megfelelő oldalról nézed. És meglátod mivé válsz általa, ha hagyod, hogy a szeretet körbe fonja a lelkedet.
Csak akarnod kell.

Musa Dóri

Fotó: Unsplash

Ne kínlódj csendben…

Ne kínlódj csendben…

Hosszú éveken át küzdöttem a mára már teljesen letisztult puszta ténnyel, hogy az életem eddig megalkuvással töltöttem,csendben. Megpróbáltam elfogadni ami jutott, és arra sosem gondoltam, hogy semmi olyat nem kell elfogadnom, amiben én, nem lehetek igazán Én.
Követtem egy sémát, amit ez a világ generál, és amit egy régi generáció elvár. Elfelejtettem megérkezni a jelenbe, elfelejtettem megérkezni az én generációmba, ebbe az új, tudatosabb életbe.
Azzal szembesülök nap mint nap, hogy az egyik legnehezebb feladat, hogy az ember kiálljon magáért. Hogy megtalálja az aranyközéputat a valódi és az illúzió között.

Bizonyos helyzetekben hallgatni és elfojtani könnyebb. Nem szembe menni az árral, és nem szembe menni a saját elveinkkel, a saját rendszerünkkel. Attól félünk, ha őszinték leszünk,sebezhetővé válunk és egyszerűbb magunkban kínlódni és fájdalmainkkal nap mint nap csendben megküzdeni.
( Választás kérdése. És engedd meg magadnak, hogy jól válassz! )

Szoktam mondani: addig tedd meg, míg választhatod. Mert amikor már a túlélés legalján vagy, nem választhatsz. Az már kényszer, és ami kényszer, az kemény lecke. Az már nagyon fáj, és sosem felejted el azt a napot, amikor igazán önmagad életébe bele álltál.

Segíts tudatosan! A fájdalmad egyedül a tiéd, de vannak az úton sorstársak. Akik által a fájdalom elviselése talán könnyebbé válhat. Amikor lesz valaki, akivel egy nyelvet beszélhetsz, aki már félszavakból is érti mit is érezhetsz.

Ismerd el magad! A tudásod, a hited, a lényed, mindent ami téged naggyá tehet, hogy tudatosan lépkedj, nem félve a hibáktól. Nem kell a tökéletességre törekedned, bátran vállald a tökéletlenséget is.
Szeretni jöttünk a földre és nem bántani, csak hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni.

Ne félj! Szóból ért az ember, és senki sem gondolatolvasó. Engedd meg magadnak, hogyha valami bánt, elmondd. Engedd meg magadnak, hogyha boldog vagy, bátran ragyogj. Mindent, amit érzel, mondd ki. Mondd ki, hogy más is értsen, hogy a problémákat megoldani lehessen, és örömödben osztozni lehessen.
A kimondott szavaknak súlya van, hatalma, de a ki nem mondott szavaknak lelkedben generációkon át tovább ívelő örök lenyomata.

Musa Dóri

Fotó: Unsplash

Mindig van tovább…

Mindig van tovább…

Mindig van tovább…

Tudod, miután már felálltál, és leporoltad magad, mindig van tovább. Egy különleges reggel, amikor az ágyad szélén ülve, hosszasan nyújtózkodva, megiszod azt az egy korty vizet, és úgy döntesz, amint a lábad a padlót érinti, valami más lesz. Valami új. Valami erősebb.

Egy új tér!  

Érzed, minden sejtedben azt az akarást, azt a fáradhatatlan energiát arra, hogy új fejezetet nyiss. Mert már meguntad a sírást, az álmatlan éjszakákat, a hitetlenkedést, az ádáz játszmákat. Már meguntad, hogy vissza-vissza tekints, helyette inkább előre néznél. 

Már nem csak elsétálsz a tükör előtt, hanem bele is nézel. Bele nézel és végre meglátod benne magad. Azt az elpusztíthatatlan lelked, és hozzá a vázat, ami ebben az életedben is Téged szolgál. 

Te választottad. Érted van. 

Hosszasan lehetne írni arról, miért kanyargós az az út, amit taposunk. Sok esetben könnyedén hibáztatunk másokat, és elfelejtjük, hogy mindenhez két ember kell. Elfelejtjük, hogy a földi lét, emberként, pont így működik. Hibázunk, elbukunk, összezuhanunk, újjáéledünk, megerősödünk, látjuk a tanítást, a múlt értelmét, majd újra felülünk a következő hullámra és ördögi körben forgunk, míg el nem jön az a bizonyos reggel.

Minden tapasztalás a fejlődésed szolgálja. Van, amire libabőrben úszva emlékszel vissza, és van, ami ökölbe szorítja a kezed, vagy épp összeszorítja a gyomrod. Megélni és megérteni az érzéseinket az egyik legkifejezőbb eszközeink egyike. 

Döntés kérdése melyik reggel érinti a lábújjad úgy a padlót, hogy egy új fejezetet leszel képes nyitni. 

Készen állsz?

Musa Dóri

Fotó: Unsplash