Paul Hauck – Mitől jó a házasság?

Paul Hauck – Mitől jó a házasság?

Egy könyvet, illetve a neves amerikai szerző több könyvét is szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
Paul Hauck pszichiáter, lelki tréner és író. Sokáig aktívan praktizált így a saját gyakorlatból hozza a rendkívül hiteles és meggyőző példákat.

Talán az első meghatározó könyv, amit olvastam tőle az a „Mitől jó a házasság” volt. Számomra igen hasznosnak bizonyult.
A könyv alapgondolata az, hogy ne a másikat vádoljuk, ha boldogtalanok vagyunk. Önmagunkat érdemes megvizsgálnunk és átalakítanunk, hogy alkalmasak legyünk a boldogságra.

Hauck roppant érdekesen magyaráz, nagyszerű példákat említ, rávilágít dolgokra, és sokszor más aspektusokból mutatja be az ismerős szituációkat. Elgondolkodtató, mindenképpen ajánlom elolvasni, segít átalakítani sztereotip gondolkodásunkat.

Szeretném még figyelmetekbe ajánlani, a szerző magyar nyelven megjelent hasonló témájú könyveit:

  • Így szeress, hogy szeressenek
  • Légy jó önmagadhoz!
  • Föl a fejjel!
  • A féltékenység
  • Mélyponton
  • Fő a nyugalom!
  • Mitől jó a házasság?
  • Csak a baj van velük?
  • Hogyan bánjunk az őrjítő alakokkal?

Megjelent könyveiről és gondolatairól itt olvashattok: https://moly.hu/alkotok/paul-hauck

„Azt hiszem, Abraham Lincolntól származik a mondás: a hallgatás beleegyezés. Ezért, ha valaki rálép a lábadra, és te nem szólsz, ő azt fogja hinni, hogy szabad.” /Paul Hauck/

Révész Márton

Fotó: galeriasavaria

Helen Keller – Egy siketvak írónő, akinek története bejárta a világot

Helen Keller – Egy siketvak írónő, akinek története bejárta a világot

Helen Adams Keller (1880-1968) amerikai író és aktivista. Hogy mitől különlegesebb az ő története? Mert ő volt az első siket és vak diák, aki egyetemi diplomát szerzett. Szülei német származásúak. Helen egészségesen született, de tizenkilenc hónapos korában az orvosok agyhártyagyulladást állapítottak meg nála, amit bár hamar orvosolni tudtak, mégis maradandó károsodásokat okozott. Helen siketvak lett.

A jómódú család szakácsának kislányával tudott csak kommunikálni, akivel közösen saját jelnyelvet alakítottak ki. Helen édesanyja azonban nem tétlenkedett. A legjobbat akarta gyermekének, Charles Dickens: American Votes című írásában olvasott egy siketvak kislány sikeres tanításáról. Ezután lavinaként indult el a folyamat. Felkerestek egy fül-orr-gégész specialistát, majd az orvos megismertette egy kifejezetten siket gyermekekkel foglalkozó orvos kollégájával. Ő volt Alexander Graham Bell. Némi tanácskozás után a szülők felkeresték a Vakok Perkins Intézetét, Bostonban. Így találták meg végül Anne Sullivant, aki maga is látássérült volt és az intézményben végzett.
Helen és Anne kapcsolata 49 évig tartott.

Anne első feladata az volt, hogy fegyelemre tanítsa az elkényeztetett kislányt, számos módon próbálta a figyelmét lekötni, sikertelenül. Míg nem 1890-ben Helen Keller megismerte egy norvég siketvak kislány történetét, aki megtanult beszélni. Ezek után Helen is megakart tanulni beszélni, úgy érezte, ha másnak ment, neki is fog.
Tanára Anne, a Tadoma módszert alkalmazta és saját eszközökkel bővítette.

A Tadoma módszer: a siketvak személy a hüvelykujját a beszélő ajkára, ujjait pedig az állkapocs vonalára helyezi. A középső három ujj gyakran a beszélő arcán esik, miközben a kisujj felveszi a beszélő torkának rezgését. Néha úgy hívják „tapintható ajakfestés”, mivel a siketvak ember érzi az ajkak mozgását, valamint a hangszalagok, az orrcák puffadása és az orrhangok által okozott meleg levegőt. Ez az a módszer, amelyet az emberek néha alkalmaznak a fennmaradó hallásuk támogatására.

Helen a későbbiekben még elsajátította a Braille-írás használatát. A betűket hátulról domborítják ki, a betűk tükörképi párja szerint.

Iskolai tanulmányai kimagaslóak voltak és tanára Anne, mindenhová kísérte őt. Óriási örömükre szolgált, amikor is 1900-ban felvételt nyert a Radcliffe Főiskolára. Mark Twain zseniális elmének tartotta őt, csodálója volt, anyagilag is támogatta a családot, később pedig nagyon jó barátjaként támogatta őt útja során.
Helen Keller lett az első siketvak lány, aki 24 évesen egyetemi bölcsészdiplomát szerzett.

Világhírű szerző és szónok lett. Kiállt a fogyatékos emberek jogaiért és nonprofit szervezetet indított. Sosem tagadta, hogy radikális szocialista volt. Kapott ezért hideget és meleget, sokan felfigyeltek rá. Többek között Alexander Graham Bell, Charlie Chaplin és Mark Twain. Számos mozgalom vezetője volt és az Amerikai Szociális Párt tagja.

11 éves korában írta meg első könyvét, ami a „The Frost King” azaz A Fagyikirály címet viseli. Plagizálással vádolták, majd kiderült, hogy kriptomnéziája lehetett, ami azt jelenti, hogy a történetet, amit megírt, már valahol hallotta, de a tudatalattija úgy tárolta el, hogy azt saját fantáziaként, történetként volt képes megírni később. Csodás írónő volt, spirituális és feladatának érezte, hogy bár siketvak, mégis tegye a dolgát. Írjon. Szónokoljon. Megmutassa, hogy a teljes élet nem a fogyatékosságától függ, hanem az ember akaratától.

Idős korát leginkább otthonában töltötte. Pénzgyűjtést szervezett a Vakok Amerikai Alapítvány javára és bezsebelt pár kitüntetést is. Többek között a Szabadságért Elnöki Érdemérmet, ami az egyik legrangosabb kitüntetés volt akkoriban.
1968. június 1-jén, 88 éves korában, álmában érte a halál.

Élete számos formában inspirálóan hatott az emberekre. 1919-ben néma film készült az életéről, majd drámai irodalmi ciklus készült a tanárával való 49 évig tartó viszonyáról. Életét feldolgozták film, könyv, tévéjáték és képregény formájában is. De készült Broadway darab is.
Számomra Helen Keller ereje, végtelen kitartása és embersége példaértékű. Ha Neked is felkeltette az érdeklődésedet elképesztő élete, munkássága, szemléletei, szívvel és szeretettel ajánlom a „Csöndes sötét világom” című könyvét, amiben saját életéről mesél. Gyönyörűen írja le, hogy valójában az, hogy siketvak lett, milyen mértékben nehezítette meg az útját, mégis a legfontosabb, hogy sosem felejtett el esendő ember maradni. Embertársaira nem lenézett, hanem végtelen szerénységgel melléjük állt. És ez az a titulus, ami a legnagyobbá tette őt.

Musa Dóri

Forrás: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

Papp Attila: 5 meghatározó idézet Szabó Magda: Az ajtó című életművéből…

Papp Attila: 5 meghatározó idézet Szabó Magda: Az ajtó című életművéből…

Hezitálás nélkül kijelenthetjük: Szabó Magda a magyar irodalom nagyasszonya. Pótolhatatlan és megkerülhetetlen, prózáinak aprólékos képi világa, finoman megművelt szövegeinek esszenciája bármikor rabul ejthet bennünket. Fogalmazhatunk úgy is: ha egyszer átlépünk a képzeletbeli „ajtón”, amely Magda világába vezet, előfordulhat, hogy sosem akarunk visszafordulni. Mert úgy érezzük, hazaérkeztünk valahová, lett egy második otthonunk.

Emlékszem, Az ajtót még gimnazistakoromban vásároltam meg egy, a Nyugati pályaudvarhoz közel eső aluljáróban fellelhető antikváriumban. A 2003-as kiadás szinte sértetlenül simult a tenyerembe, fehér lapjain a fekete betűk éles kontrasztjával. Óvó gyöngédséggel forgattam, tanulmányoztam. „Egy kéz bentről kaput nyit” – írja Tandori. 

Így van ez a szavakkal is.

Szabó Magdának rendkívül erős a lírai világa, regényeinek feszült expresszivitása lehetővé teszi, hogy ne csak a történetet, hanem a mögötte álló alkotót is megismerhessük.

Visszakanyarodva a személyes élményhez: nyár volt, épp a magyar szóbeli vizsgámra készültem, Az ajtó is a tétellistán szerepelt, ám még csak reménykedni sem mertem, hogy olyan szerencsés lehetek, hogy pont kihúzzam.

Lehettem.

Előző éjszaka megálmodtam, másnap a kezemben a tétellel álltam a vizsgáztató tanár előtt. Egyetlen pillanat alatt kisöpörte a fejemből a félelmet, a lámpalázat, szinte hadartam, úgy áradtak belőlem a gondolatok…

Olvassunk hát 5 meghatározó idézetet, amely átfogó képet fest a regény stílusáról, a szövegfolyam sajátosságáról:

  1. Az álom, amely keretbe foglalja a történetet

„Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Állok a kapunkban a lépcsőház alján, a drótszövettel megerősített, betörhetetlen üvegű vasrámás kapu belső oldalán, és megpróbálom kinyitni a zárat. Kinn az utcán mentőkocsi áll, az egészségügyiek üvegen át beirizáló sziluettje természetellenesen nagy, dagadt arcuknak udvara van, akár a holdnak. Forog a kulcs, de hiába küszködöm, nem tudom kinyitni a kaput, pedig nekem be kell engednem a mentőket, különben későn érkezik a betegemhez. Ám a zár meg se moccan, áll a kapu, mintha vasrámájába forrasztották volna. Segítségért kiáltok, de nem figyel rám senki a három emelet lakói közül, nem is teheti, hiszen – jövök rá – csak tátogok, üresen, mint a hal, az álombeli rémület csúcsa annak a tudatosodása bennem, hogy nemcsak nem tudok ajtót nyitni a segítségnek, de meg is némultam.”

  • Ahová senkinek nincs bejárása: Emerenc Tiltott Városa

„Ha Emerencnél társaság volt – persze csak jó időben, olyan évszakban, mikor az ajtaja elé rakott padokon üldögélni lehetett –, Viola parancsszóra maga kereste elő étkezőtányérját, ivólábasát, amelyet mindig más helyre dugott el az öregasszony, a vendégek ámulva nézték a kunsztokat. El-eltűnődtem, milyen belenyugvással veszik tudomásul, hogy az öregasszony kijelölte Tiltott Városnak, csak az előterében foglalhatnak helyet, bár közeli ismerősnek, sőt barátfélének számítanak, Józsi öcsém fia méghozzá vérrokon, s a zárt ajtók törvénye rájuk is vonatkozik.”

  • A legzárkózottabb emberben is rengeteg szeretet lakhat

„Emerenc se nem látott, se nem hallott, kinn sétált a kutyával az előszobában, ráspolyos hangján valami dalt recsegett, kancsal és megható érzelmi bukfenccel már meg Krisztus születését dicsérte, s úgy imbolygott az anyaság torzképeként karján egy szorosra pólyált fekete kutyával, mint egy abszurd Madonna.”

  • A legőszintébben Emerencről

„Mindenki példája volt, mindenki segítsége, a mintakép, keményített köténye zsebéből galambként vászonzsebkendők suhogtak ki, papírba takart cukorkák, ő volt a hó királynője, a biztonság, nyáron az első cseresznyeszem, ősszel a gesztenyekoppanás, télen a parázs tök, tavasszal az első rügy a sövényen: Emerenc tiszta volt, és kikezdhetetlen, ő volt mi, valamennyien, a legjobb önmagunk, aki mindig szerettünk volna lenni. Emerenc, örökké fedett homlokával, tó-arcával nem kért senkitől semmit, nem szorult senkire, mindenki terhét úgy vállalta fel, hogy egy életen át hallgatott arról, neki mi a terhe (…)”

  • A hála szavai

„(…) minden látható eredmény mögött áll egy láthatatlan személy, aki nélkül nincs életmű.”

Némi érdekesség: Szeredás Emerencet a való életben Szőke Júliának hívták, Magdával a Júlia utcában laktak: a 3-as és a 7-es szám alatt.

Szabó Magda öröksége méltán sokáig velünk lesz, szavaival a halála után is tanít: életre, szeretetre, a boldogság megélésére. Történeteiben ráismerhetünk önmagunkra is.

Papp Attila 

Fotó: Pixabay