A láthatatlan erő, ami mindennél erősebb.

A láthatatlan erő, ami mindennél erősebb.

„Életünk mindazoké, akik megelőztek bennünket a genetikai láncban. Megvan a lehetőségünk, hogy megoldjuk azokat a problémákat, melyekre ők nem tudtak megoldást találni, megtaláljuk azt a békét, amire ők annyira vágytak, begyógyítsuk azokat a sebeket, melyeket ők sohasem gyógyítottak be, megtaláljuk azt a sikert, amely elkerülte őket, megértsük azt, amit ők nem tudtak, megteremtsük azt, ami bennük meg sem tudott fogamzani.” Daniel Whiteside

A családi rendszerünkben összeköt minket egy láthatatlan erő, egy mindennél erősebb erő, ha akarjuk, ha nem, ha hiszünk benne, ha nem, ha tudunk róla, ha nem, ez az erő létezik és meghatározza az életünket és befolyásolja a döntéseinket. A családi lelkiismeret részei vagyunk, ez a törvény. Akkor válunk szabaddá, ha nyitottá válunk a családunkra és a családunk történeteire.

A generációkban lévő zavarok ismétlődnek a titkok és történetek keringenek a klánban, akár egy láthatatlan energia, mindaddig, amíg valaki tudatossá nem válik rá, ki nem fejezi tiszteletét ezen történetek felé. 

Semmi nem maradhat titokban, senkit nem felejthetnek el, senkit nem zárhatnak ki, mert a rendszer ezt nem engedi. A családban törvények működnek, ezek az élet törvényei. Ha a rend megsérül, az egyén is sérül. A családállítások alkalmával arra törekszünk, hogy a rendet helyreállítsuk. 

Fontos tudnod, hogy a családi rendszer akkor is hat rád, ha nem ismered a felmenőidet személyesen (pl. nem ismerted a nagyszüleidet) és akkor is hat rád az ő történetük, ha erről semmit sem tudsz. Természetesen, ha valaki megtagadja a családját, vagy a családi történetektől elfordul, ez nem jelent számára védelmet. Ilyen esetekben a rendszer még durvábban fog jelezni.

Beszélnünk kell a családi lelkiismeret fogalmáról. 

A családi lelkiismeret vagy rendszer lelkiismeretünk meghatározza az egész életünket, anélkül, hogy erre tudatosak lennénk. A rendszer lelkiismeret hatására ismétlődnek a nehézségek a családrendszerben. Ennek a lelkiismeretnek a működése fejezi ki, hogy milyen mélyen kötődünk a családrendszerünkhöz. Bármi, amit az elődök elkövettek ezen a családi lelkiismereten keresztül, hatást fog gyakorolni a rendszeren belül, attól függetlenül, hogy tudnak-e róla, vagy sem.
A személyes lelkiismerettel ellentétben a családi lelkiismeret tudattalan. 

Amennyiben egy ősünk valamit tett, vagy valamit elszenvedett, az utódok megismétlik az ős sorsát, a szenvedéseit, veszteségeit, ezzel egyenlítik ki a rendszert. Így tehát összekapcsolódunk azokkal az elődeinkkel, akik ki voltak közösítve, ki voltak taszítva, el voltak feledve, vagy nehéz sorsuk volt.

Mindez akkor is működik és hat, ha ezekről az őseinkről semmit sem tudunk. Mit tehetünk? Mindenkinek megadjuk a helyet a családban, tisztelettel elfogadjuk az őseink sorsát és tetteit, meghajlunk előttük és visszaadjuk mindazt, ami hozzájuk tartozik.

Gyakran mondjuk az állítások során egy-egy felmenőnknek: „Köszönöm, hogy az élet rajtad keresztül eljutott hozzám! Ezennel visszaadom a sorsodat és mindazt, ami hozzád tartozik. Meghajlok előtted szeretettel és tisztelettel és elmegyek a saját életembe.” 

Csakis akkor válhatunk szabaddá, ha letesszük azokat a bőröndöket, amelyek az elődeinkhez tartoznak. Marad nekünk is saját bőröndünk saját cuccal, elég az nekünk. Az őseinknek pedig mindenképpen tisztelet jár, bármit tettek. A családunk, az összes ősünk bennünk él. Nem tudjuk megtagadni őket, bármerre is megyünk a világban, bárhová költözünk, hidd el nekem, velünk jönnek, sőt velünk laknak. Nem mindegy tehát, hogy milyen viszonyt ápolunk velük, bent a lelkünkben.

Frankó Tünde – kineziológus, családállító

Fotó: Unsplash

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését.

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését.


Kicsi gyermek, kicsi érzelem?

Ez nem így van! A gyermekek érzelmei, nem a testi méreteiktől függenek! A fájdalma, sérelme, bánata, fáradtsága ugyanolyan, akár a miénk felnőtteké. Mi okos-nagy-értelmes felnőtt szülők tudjuk helyesen kezelni, minden körülmények között a dühünket, haragunkat? Én nem mindig tudom!
Miért várjuk el a gyerektől, hogy ő igenis tudja mindig megfegyelmezni magát, elfojtani a dühét, bánatát?

Hahó, ébresztő!

Azért, mert Ő kicsi, az érzelmei nem kisebbek. A „fájdalma”, hogy ledőlt a kocka torony, ugyanolyan nagy, mint az én „fájdalmam”, ha kifutott és odaégett a leves vagy, ha beleborult a sótartó a fiókba. A sérelme, hogy Peti nem játszik vele, ugyanolyan nagy, mint az én sérelmem, hogy a férjem nem ért haza időben. Nincs különbség! Az Ő élete drámája abban a pillanatban a leborult torony, az enyém a romokban lévő konyha. Természetesen azzal, hogy én egy jót nevetek-e a konyhai „baleseten” vagy szidom az egész világot, minta lesz a gyermekem számára. Ha leordítom a fejét, hogy hagyjon már békén a hülye toronnyal, nehogy már ezen bőgjön, vajon mit teszek vele? Elfojtatom vele az érzelmét és megtanítom neki, hogy az Ő érzelmei engem nem érdekelnek. Később aztán csodálkozok, miért nem mesél az életéről.

Tanítsuk és engedjük meg a gyermekeinknek az érzelmeik helyes kifejezését! Legtöbbször meg sem tudják fogalmazni a gyerekek, hogy mit éreznek, annyira szépen megtanulták, hogy nem fejezhetik ki, azt, ami a lelkükben játszódik. Pedig a félelemtől ugyanúgy kalimpál a szívük, mint nekünk, sokszor nyomást éreznek a mellkasukban, görcsöt a gyomrukban.
A szomorúságuk miatt befelé sírnak.
Ahogyan egy kisfiú mondta nekem: „-Naponta legalább háromszor jön rám a sírás, de nem engedem ki!”

A gyerekeknek nehezebb az érzelmeikről beszélniük, mint nekünk felnőtteknek. Nincs is meg a szókincsük hozzá és nem tudják kifejezni, elmondani a szenvedésüket. De higgyétek el nekem, óriási viharok dúlhatnak, akár egy ötéves lelkében is.

Tehát kis gyerek, nagy érzelem a helyes képlet.

Mi a szülő dolga?
Öleld, dicsérd, szeresd, nézz a szemébe, beszéltesd, tanítsd meg megnevezni az érzelmeit.
Ne adj megoldást, csak hallgasd! 
Mondd vissza, amit látsz rajta, mintha egy tükör, vagy papagáj lennél!
„-Látom kicsim nem akarod, látom haragszol. Látom dühös vagy, látom fáradt vagy, látom szomorú vagy!”
A gyermeked hálás lesz Neked, hogy megérted Őt!

Frankó Tünde – kineziológus, családállító

Fotó: Unsplash

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a gyermeke?

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a gyermeke?

Látod a kislányodat, amint nővé válik, nem csak Te öleled már, más is szereti és öleli. Az a fiú, fontosabbá válik, mint Te.
Nem ér rá veled beszélni, mert éppen vele beszél, már órák óta.

Csodás érzések és egy kicsit újraéled, ami veled történt ennyi idős korodban, az első csókokat és öleléseket. És vele repülsz, vele örülsz, mikor jönnek össze azzal a fiúval, és milyen lesz az a csók, és az ölelés és máris félted őt a csalódástól, a szakítás fájdalmától.
Kicsit rossz, hogy ebben Te már nem vagy benne, ebből kimaradsz, ez az ő élete. De mégis benne vagy, hiszen a gyermeked Te is vagy egy kicsit, a Te életed van őbenne.

A szerelemnek és vágynak csodás rezgése van, óriási energia. Minden megszűnik a szerelmes ember számára, más dimenzióba kerül. A szerelem szenvedés és fájdalom is, ezt pedig nem akarod, hogy megtudja a gyermeked, ettől megvédenéd mindenáron, de ez már az ő saját útja, ahová nem mehetsz vele. 

Mit él meg egy anya, ha szerelmes a fia?

Látod a kisfiadat, amint férfivé válik, nem csak te öleled már, más is szereti és öleli. Már nem Te vagy az első nő az életében, már régóta nem „szerelmes” beléd és már feleségül sem akar venni, mint ahogyan azt óvodás korában ígérte.

Örülsz, ha jut Neked egy ölelés az életéből, mást ölel már.
Félted Őt. Félted attól a nőtől, hiszen jól tudod milyenek a nők, és milyen hatalmuk lehet a fiad felett.
Meg akarod óvni a csalódástól, félsz, hogy kikosarazzák, félsz, hogy elhagyják. Ő a Te kicsi fiad, aki felnőtt.
Engedd szabadon és bízz benne és szeresd a lányt, aki a te csodás fiadat szereti.
Az anyja Te maradsz, Te adtál neki életet, de nő nem lehetsz mellette és Ő csak egy lány mellett válhat férfivá.

Megéri elengedni Őt.

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Amikor a gyermek észrevétlenül, önmagában küzd a gondolataival.

Amikor a gyermek észrevétlenül, önmagában küzd a gondolataival.

Tudod mi az a vagdosás?

Heti rendszerességgel jönnek hozzám kamasz fiatalok, akik vonalzóval, körzővel, de olykor késsel is sebeket ejtenek az alkarjukon, combjukon, megoldásként a bennük dúló viharra…

Az alábbi írást figyelemfelkeltésnek szánom kamasz gyerekek szülei számára.Tapasztalatom alapján a szülők 90 %-a nem is feltételezi, hogy ekkora a baj. Az alábbi szavak elhangzottak a gyermekek szájából, nem a képzeletem szüleményei. Sajnos.

Dobol az agyam.

Nincs hová menekülnöm.
Nincs aki segítsen, nem tudom elmondani…

Megfogalmazni sem tudom, de szétveti a feszültség az egész testemet.
Nem tudok kapcsolódni anyámhoz…apámhoz sem.

Senkihez.

Minden vágyam az, hogy megértsenek, hogy vegye már észre valaki a segélykiáltásaimat.
Hahó, bajban vagyok.

Félek.
Szétfeszülök.

Szeretet kellene, elfogadás, ölelés…Hát senki nem hallja???
Hová fussak, hová meneküljek.

Tudom „nagy” vagyok már, de még én sem ismerem ezt a felnőtt testet, amiben még mindig egy gyerek lakik…
Egy gyerek, akinek segítségre van szüksége.
A felnőtt testem azt üzeni Nekik, hogy erős vagyok. Felnőtt vagyok De nem, nem nem….

Nem is fogadom el a segítséget…
Nem kell, csesszék meg…
Ha nem vették észre eddig, amikor még nem szenvedtem ennyire, akkor csesszék meg!!!
A halálomon gondolkodom….
Ha meghalnék észrevennének.
Sajnálnának.
Jó elképzelni anyámat és apámat a holttestem felett.
Akkor bezzeg észrevennének és sajnálnának.
Rohadtul megérdemelnék a büntetést. Akkor talán megbánnák, hogy nem figyeltek rám eléggé.

Szétvet a feszültség, mit csináljak…
Ki kell engednem…

Fogom a körzőmet, igen ez jó….
Ezek a vérző karcolások ez jó..
Itt a karomon jó lesz.

Úgysem nézték meg 8 éves korom óta…
Na még egy párat húzok.
Vérzik, nem baj, csökken bennem a feszültség….
Ahogy ejtem a sebeket magamon, megnyugszom…
Vérzik.
érzés.

Letörlöm.
Leragasztom.
Eltitkolom.
Ez az én megoldásom, egyenlőre…

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Légy az a szülő, melyre neked is szükséged lett volna.

Légy az a szülő, melyre neked is szükséged lett volna.

Légy olyan szülő, aki biztos önmagában, szilárd lábakon áll a földön, aki kapcsolódni tud saját
magához, a külsőségek helyett képes befelé figyelni. Befelé látni, megfigyelni, érezni és nem a külvilág
visszajelzéseiből meríti az erőt. Olyan szülő, aki tud mit kezdeni a saját érzéseivel, tudja, mit érez, és az
aranyközéputat megtalálva kezelni is tudja hangulatait. Olyan szülő, aki tisztában van azzal, hogy lehet
sírni, nevetni, összeomlani, dühösnek is lenni, de hangulata mégsem cikázik a végletek között. Aki kötődni tud
önmagához, külső szemeit lehunyva tartva, belső szemmel, szívvel tekint a világra. Aki önmagához fordul
bátorításért, elfogadásért, visszajelzésért, van stabil hite, belső ereje, és saját megküzdési stratégiája.

Mert az ilyen szülő tudja, hogy mi az igazi szeretet. Ami nem bánt, csak véd, oltalmaz és törődik. Ami
felemel, előrevisz és lélektől-lélekig hatol. Dicsér, nagyszerűnek lát, elismer és hálával néz a gyermekre.
Sűrűn, mondja, hogy “szép vagy”, “értékes vagy”, méltó vagy a jóra, az életre és a szeretetemre”.
Lányként tekint a leányra, és fiúként kezeli a legényt, úgy ahogy a Jóisten adta, csodának, értékesnek és
szeretetre méltónak. Tudja, hogy a gyermeknek vannak saját érzései, és őszintén kíváncsi rájuk. Sűrűn
mondja, hogy “szeretném tudni, mit gondolsz, mit érzel, mi jár a fejedben”, kapcsolódik, elismer,
tiszteletben tart és szíve legmélyebb szeretetével visszajelez.
Légy ilyen felnőtt, mert ilyen szülőkre van szüksége a Világnak!

Deverdics Éva

Fotó: Unsplash

Szeresd a gyermeked! Lásd őt, halld őt, érezd őt.

Szeresd a gyermeked! Lásd őt, halld őt, érezd őt.

Csak dicsérd a gyermekedet, kérlek ne szidd, ne alázd meg, ne bántsd, ha megteszed örökre emlékezni fog rá.
Emlékezni fog rá, ha megszégyeníted, hidd el örökre emlékezni fog.

Gondolj csak magadra, ugye Te is visszaemlékszel arra, amikor anyád, vagy apád, vagy a tanárod olyat mondott, ami éles kés pengéjeként hasított a szívedbe?
Amikor például hazugsággal vádoltak, pedig nem hazudtál, amikor bűnbak lettél pedig nem követtél el semmit.
A mai napig emlékszel rá, pedig lehet 30 éve volt.

Ezeket nem lehet elfelejteni.

Ezért kérlek soha ne szégyeníts vagy alázz meg gyermeket. Ne tedd szülőként és ne tedd pedagógusként, mert a szavaiddal ejtett sebei soha nem fognak begyógyulni.
Ha megdicséred arra is emlékezni fog örökre. Ezért ha egy gyermek (bárki gyermeke) van a közeledben, soha ne felejts el pár jó szót mondani neki.
Beírod magad a szívébe, hozzájárulsz a sikeréhez, építkezni fog a szavaidból.
Örökre emlékezni fog arra a jóra, amit Tőled kapott.


Frankó Tünde

Fotó: Unsplash