Amikor a gyermek észrevétlenül, önmagában küzd a gondolataival.

Amikor a gyermek észrevétlenül, önmagában küzd a gondolataival.

Tudod mi az a vagdosás?

Heti rendszerességgel jönnek hozzám kamasz fiatalok, akik vonalzóval, körzővel, de olykor késsel is sebeket ejtenek az alkarjukon, combjukon, megoldásként a bennük dúló viharra…

Az alábbi írást figyelemfelkeltésnek szánom kamasz gyerekek szülei számára.Tapasztalatom alapján a szülők 90 %-a nem is feltételezi, hogy ekkora a baj. Az alábbi szavak elhangzottak a gyermekek szájából, nem a képzeletem szüleményei. Sajnos.

Dobol az agyam.

Nincs hová menekülnöm.
Nincs aki segítsen, nem tudom elmondani…

Megfogalmazni sem tudom, de szétveti a feszültség az egész testemet.
Nem tudok kapcsolódni anyámhoz…apámhoz sem.

Senkihez.

Minden vágyam az, hogy megértsenek, hogy vegye már észre valaki a segélykiáltásaimat.
Hahó, bajban vagyok.

Félek.
Szétfeszülök.

Szeretet kellene, elfogadás, ölelés…Hát senki nem hallja???
Hová fussak, hová meneküljek.

Tudom „nagy” vagyok már, de még én sem ismerem ezt a felnőtt testet, amiben még mindig egy gyerek lakik…
Egy gyerek, akinek segítségre van szüksége.
A felnőtt testem azt üzeni Nekik, hogy erős vagyok. Felnőtt vagyok De nem, nem nem….

Nem is fogadom el a segítséget…
Nem kell, csesszék meg…
Ha nem vették észre eddig, amikor még nem szenvedtem ennyire, akkor csesszék meg!!!
A halálomon gondolkodom….
Ha meghalnék észrevennének.
Sajnálnának.
Jó elképzelni anyámat és apámat a holttestem felett.
Akkor bezzeg észrevennének és sajnálnának.
Rohadtul megérdemelnék a büntetést. Akkor talán megbánnák, hogy nem figyeltek rám eléggé.

Szétvet a feszültség, mit csináljak…
Ki kell engednem…

Fogom a körzőmet, igen ez jó….
Ezek a vérző karcolások ez jó..
Itt a karomon jó lesz.

Úgysem nézték meg 8 éves korom óta…
Na még egy párat húzok.
Vérzik, nem baj, csökken bennem a feszültség….
Ahogy ejtem a sebeket magamon, megnyugszom…
Vérzik.
érzés.

Letörlöm.
Leragasztom.
Eltitkolom.
Ez az én megoldásom, egyenlőre…

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Légy az a szülő, melyre neked is szükséged lett volna.

Légy az a szülő, melyre neked is szükséged lett volna.

Légy olyan szülő, aki biztos önmagában, szilárd lábakon áll a földön, aki kapcsolódni tud saját
magához, a külsőségek helyett képes befelé figyelni. Befelé látni, megfigyelni, érezni és nem a külvilág
visszajelzéseiből meríti az erőt. Olyan szülő, aki tud mit kezdeni a saját érzéseivel, tudja, mit érez, és az
aranyközéputat megtalálva kezelni is tudja hangulatait. Olyan szülő, aki tisztában van azzal, hogy lehet
sírni, nevetni, összeomlani, dühösnek is lenni, de hangulata mégsem cikázik a végletek között. Aki kötődni tud
önmagához, külső szemeit lehunyva tartva, belső szemmel, szívvel tekint a világra. Aki önmagához fordul
bátorításért, elfogadásért, visszajelzésért, van stabil hite, belső ereje, és saját megküzdési stratégiája.

Mert az ilyen szülő tudja, hogy mi az igazi szeretet. Ami nem bánt, csak véd, oltalmaz és törődik. Ami
felemel, előrevisz és lélektől-lélekig hatol. Dicsér, nagyszerűnek lát, elismer és hálával néz a gyermekre.
Sűrűn, mondja, hogy “szép vagy”, “értékes vagy”, méltó vagy a jóra, az életre és a szeretetemre”.
Lányként tekint a leányra, és fiúként kezeli a legényt, úgy ahogy a Jóisten adta, csodának, értékesnek és
szeretetre méltónak. Tudja, hogy a gyermeknek vannak saját érzései, és őszintén kíváncsi rájuk. Sűrűn
mondja, hogy “szeretném tudni, mit gondolsz, mit érzel, mi jár a fejedben”, kapcsolódik, elismer,
tiszteletben tart és szíve legmélyebb szeretetével visszajelez.
Légy ilyen felnőtt, mert ilyen szülőkre van szüksége a Világnak!

Deverdics Éva

Fotó: Unsplash

Szeresd a gyermeked! Lásd őt, halld őt, érezd őt.

Szeresd a gyermeked! Lásd őt, halld őt, érezd őt.

Csak dicsérd a gyermekedet, kérlek ne szidd, ne alázd meg, ne bántsd, ha megteszed örökre emlékezni fog rá.
Emlékezni fog rá, ha megszégyeníted, hidd el örökre emlékezni fog.

Gondolj csak magadra, ugye Te is visszaemlékszel arra, amikor anyád, vagy apád, vagy a tanárod olyat mondott, ami éles kés pengéjeként hasított a szívedbe?
Amikor például hazugsággal vádoltak, pedig nem hazudtál, amikor bűnbak lettél pedig nem követtél el semmit.
A mai napig emlékszel rá, pedig lehet 30 éve volt.

Ezeket nem lehet elfelejteni.

Ezért kérlek soha ne szégyeníts vagy alázz meg gyermeket. Ne tedd szülőként és ne tedd pedagógusként, mert a szavaiddal ejtett sebei soha nem fognak begyógyulni.
Ha megdicséred arra is emlékezni fog örökre. Ezért ha egy gyermek (bárki gyermeke) van a közeledben, soha ne felejts el pár jó szót mondani neki.
Beírod magad a szívébe, hozzájárulsz a sikeréhez, építkezni fog a szavaidból.
Örökre emlékezni fog arra a jóra, amit Tőled kapott.


Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

A jövőnk szabadságát a múltunk tisztelete és gyógyítása révén érhetjük el.

A jövőnk szabadságát a múltunk tisztelete és gyógyítása révén érhetjük el.

„Ami nem emelkedik a tudatosság szintjére, arra hajlamosak vagyunk sorsként tekinteni.” 
Karl. G. Jung

Feltetted valaha magadnak a kérdést: „Vajon kinek az életét élem?”
Ha pedig nem tetted fel a kérdést magadnak, én teszem fel neked: Kedvesem, te aki ezeket a sorokat olvasod, biztos vagy benne, hogy a saját életedet éled?

Biztos vagy abban, hogy a döntéseid a választásaid során szabad vagy?

Amennyiben jóban vagy az őseiddel, tiszteled a szüleid és őseid sorsát, tudod az összes családi titkot, meggyógyítottad a születési traumádat és a belső gyermekedet: SZABAD VAGY!
Ha ezt nem tetted meg és nincs is szándékodban, fogságban tart a múlt.

Bármennyire is szeretnénk tiszta lappal kezdeni az életünket, nem tehetjük meg. Az őseink, szüleink néhány fejezetet már megírtak és mi csak ezen oldalak elolvasása után vehetjük kezünkbe az íróeszközt.
A mi saját történetünk minőségéért természetesen mi vagyunk a felelősek, de a munkánk-életünk sokkal könnyebb lehet, ha feltárjuk a múltat.

Igen, ez félelmetes és veszélyes, mert sok fájdalom, titok kiderülhet. De ne felejtsük el, hogy ha valami végre kiderül, és a felszínre jön, attól a pillanattól kezdve tud gyógyulni a rendszer és az egész életünk.

A jövőnk szabadságát a múltunk tisztelete és gyógyítása révén érhetjük el. Ha traumában és fájdalomban élünk, önsorsrontó tevékenységet folytatunk és a boldogságot csak nyomokban élhetjük meg. 

Az őseink felé azzal tehetjük tiszteletünket, ha meghajlunk a sorsuk előtt és a mi életünkből kihozzuk a legjobbat, a legtöbbet, hogy az a sok áldozat, amit értünk tettek ne legyen hiába.

Arra biztatlak, kezdd el a munkát még ma!

Tudd meg ki vagy!

Tudd meg honnan jöttél!

Kik voltak az őseid? 

Legyél bátor, ne félj keresni, kutatni, ránézni a dolgokra!

A nem tudás gúzsba köt, a tudás felszabadít és utat mutat. 

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Nem hiszek a véletlenekben, de az életben igen.

Nem hiszek a véletlenekben, de az életben igen.

Itt vagy, éled az életedet, de elgondolkodtál már azon, hogy ez milyen véletlenek sorozata.

Bevallom, én nem hiszek a véletlenekben, de az életben igen.

Gondolkodj el azon, hány és hány ősödnek kellett jókor és jó helyen lennie ahhoz, hogy Te élj.

Fel mered tenni a következő kérdéseket az őseid felé?

Ki volt az, aki szinte félholtan, de visszatért a hadifogságból?

Ki volt az, aki a fiútestvérek közül soha nem tért vissza a háborúból és ki volt az a bajtárs, aki a dédapád elől felfogta a golyót?

És ki volt az a fiú, aki sosem tért vissza, ezért a női ősöd új társat kellett válasszon, akit sosem szeretett szívből?

Ki volt az az elvetélt magzat, aki helyébe valaki megfogant az elődök közül és ki volt az az alig élt kis csecsemő, aki ideje korán meghalt és a nevét is elfelejtették, de utána született a nagyanyád?

Ki volt az a lány, akit a dédapád soha nem vehetett feleségül és ki volt az a szerető, ahol egy férfi szíve mindörökre ottmaradt?

Ki volt az, akinek halála a családod bűne?

Ki volt az, akit bántalmaztak, megerőszakoltak, de túlélte és életet adott az ősödnek?

Igen, ők voltak a mi őseink. Éltek, sírtak, szenvedtek, szerettek, örültek, életet adtak a szenvedéseik ellenére.

Véletlenek sorozata ez, de én nem hiszek a véletlenekben.

Az életben hiszek és az őseimben.

Frankó Tünde

Fotó: Unsplash

Gyermekeink ajándékok az életünkben, nem szabad teherként tekinteni rájuk.

Gyermekeink ajándékok az életünkben, nem szabad teherként tekinteni rájuk.

Tudod milyen szerencsés vagy,hogy szülő lehetsz? Milyen nagy kegyelem és áldás ez a sorstól?
Téged választott egy vagy több lélek, hogy általad és melletted tanuljon?

Ez számomra megtiszteltetés, hogy anya lehetek, hogy a gyermekeim engem választottak erre a földi életükre. Csodaként, ajándékként gondolok erre és próbáltam, próbálok felnőni a feladathoz. De a gondolat, hogy megtiszteltetés szülőnek lenni segít a nehezebb időszakokat is átvészelni.

Ajándékok ők az életünkben és nem szabad teherként rájuk tekintetünk.

Tanulnak tőlünk, a legtöbb sebet valószínűleg tőlünk kapják, de ők is, és mi szülők is, sokat tanulunk a kapcsolatunkból. Gondoljunk csak a saját szüleinkre. Szeretettel vagy fájdalommal is gondolhatunk rájuk, de egy biztos, azt, hogy mivé váltunk, nekik köszönhetjük. Ha szerettek és támogattak minket, azért legyünk hálásak, ha pedig bántalmaztak akkor pedig azért, hiszen ez rengeteg fejlődésre adott lehetőséget.

Ez így van rendben.

Mi is kiválasztottuk őket, hogy általuk tanuljunk. Azt javaslom, hozd ki a legtöbbet a szülőségedből.

Tanulj, fejlődj, szeresd, keresd önmagad. Tedd rendbe a múltadat, gyógyítsd meg a gyermekkori sebeidet és egyre jobb leszel. Soha ne feledd, csodás vagy, jó ember vagy, hiszen az a pici lélek téged választott, hozzád jött le.

Frankó Tünde

Fotó: Pixabay