Papp Fanni interjú – A jelenben igyekszem jobbá válni..

Papp Fanni interjú – A jelenben igyekszem jobbá válni..

Számomra Fanni meghatározó személyiség. A jelenkor egyik feltörekvője, és nem azért gondolom így,
hogy mézes-mázos szavakkal illessem, vagy hogy olyan képet fessek róla, amivel majd nem tud azonosulni.
Hanem azért gondolom így, mert ő az egyik olyan szerénységgel és alázattal teli Nő a közelemben,
akinek szavai pont oda és akkor érkeznek, amikor arra leginkább szüksége van az emberiségnek.

Fanni lelke ragyogó, árad belőle a tisztaság, és nagyon tudatos önképet fest saját magáról,
ami a mai világban óriási kincs az embernek, ha önmaga felvállalásáról van szó.
Látni és láttatni esendőségét, őszintén emberi jellem.

Talán még Ő maga sem tudja, hogy szavai, rövid ám annál erőteljesebb gondolatai milyen
nyomot hagynak az emberek szívében. Papp Fanni, a Fannikarc oldal alapítója mesélt nekünk
arról, honnan indult, míg ide, erre a pontra, életének ezen szakaszába megérkezett.

Hiszem, hogy a jóság kifizetődik a világban, és hiszem, hogy Fanni is megérzi azt a csodát,
amit nekünk ad szavaival, és hogy attól olyan különleges az ember szívének, mert nem
magasztos, nem evilági magaslatokban szólít meg bennünket, hanem úgy olvashatjuk sorait,
mintha épp velünk szemben állna, és egy jó tanáccsal ellátna, ami tovább lök az úton, amikor
épp megrekesztene elménk zaja.

Vele beszélgettem most. Fogadjátok sok szeretettel.

MD.: Te vagy Papp Fanni, a Fannikarc megálmodója, a haikuk egyik meghatározó írója, de
ki vagy Te minden reggel a tükörbe nézve?


PF.: Egy olyan nő, aki minden nap jobb akar lenni a tegnapi Önmagánál. Egyszer azt mondták
nekem, mindig képes vagyok megújulni. Örök változó vagyok.

MD.: Volt gyermekként olyan dédelgetett álmod, hogy te írni fogsz, ha nagy leszel?

PF.: Régóta álmodozom arról, hogy könyvet írjak, de még úgy érzem nincs meg a kellő
önbizalmam és tudásom hozzá. És elég érett sem vagyok. Vannak gondolataim, rengeteg,
hogy miről írnék, milyen témában, de jelenleg még csak jegyzetek vannak bennem. És az
életem sem ott tart még, hogy ezzel minőségi időt tudnék tölteni. Amikor megérkezem
ehhez a szakaszhoz, jól akarom csinálni, minden energiám összpontosítva.

MD.: Mennyi idősen született meg az első gondolatod, amit papírra vetettél?

PF.: Talán általános iskolás voltam, de nagyon halványan emlékszem, nem volt meghatározó
pillanat, csak elkezdtem karcolgatni. Az első “hivatalos” 7. osztályos koromban történt, írtam
egy búcsú verset a ballagóknak, aminek sajnos csak a felét szavalhattam el én, de büszke
voltam magamra, hogy az én írásom került a műsorba.

MD.: Mennyire határoz meg téged az írás?

PF.: Jelenleg nem annyira, mint szeretném, de idővel ki fogom építeni magamnak azt az élet
ritmust, amelyben meghatározóbb lesz. Már rajta vagyok az ügyön 🙂

MD.: Miért pont haiku? Szereted a rövid, de annál lényegre törőbb sorokat? Mesélj erről nekünk kicsit.

PF.: Gyönyörű magyar nyelvünk van, amivel egyrészt nagyon jól lehet játszani. Másrészt egy,
vagy néhány szó is, hatalmas erejű energiákat mozgat, nagy tartalommal bír. A nyitó
mondatodhoz visszatérve, egyáltalán nem tartom magam meghatározónak, de bízom benne,
hogy az leszek és nem amiatt, hogy megismerik a nevem, hanem hogy adhassak az
embereknek. Egy jó szót, érzéseket. Hogy a lelkükben megmozduljon valami, hogy magukra
találjanak egy-egy sorom között. Amikor ilyen visszajelzéseket kapok fülig ér a szám, mert ez
a célom. Meg kell melengetni az emberek lelkét, vagy csak kizökkenteni őket egy állapotból,
amiben benne ragadtak. Ezt csak akkor tudják megtenni, ha önmaguk ismerik fel ezt. Ha
ebben segítenek az írásaim, annak nagyon örülök és ez boldogsággal tölt el.

MD.: Kik a kedvenc íróid/költőid, akik inspirálnak? Idéznél nekünk egy, kettő kedvenc sorodat?

PF.: Fodor Ákos írásait megszeretve kezdtem el én is a rövid gondolataim papírra vetni.
Csodálatos ahogy fogalmaz, olvasd csak:


“A más élete
Hozzá-szólhatok;
bele-: nem”

“Tudsz játszani?
Tudok.
És szeretsz is?
És szeretlek is.”

“Hozzám tartozol
nekem: nem.”

“Ott állsz a Vihar
Dobbanatlan Szívében.
Állsz. Állsz és mozgatsz.”


Abba is hagyom, mert rengeteg van még, ami közel áll hozzám. Ezekben a sorokban számomra a mindenség
van benne. Páratlan!
Mindamallett nagyon szeretem a regényeket (Paulo Coelho, Marlo Morgan, Szabó Magda,…),
életrajzi könyvek bármelyike. Nagyon érdekel a szakrális geometria (Drunvalo
Melchizedek: Az élet virágának ősi titka; a könyv, amiben olyan információk vannak,
melyeket nem vernek nagy dobra, pedig hatalmas tudástágító).
És Vekerdy Tamás, Pál Feri minden gondolatát kincsnek tartom. De még sorolhatnám.

MD.: Számodra az írás gyógyír a lelkednek és nyugalom a szívednek?

PF.: Az írás maga szerintem remek terápia, nekem segített megszólalnom a világ felé. Voltak
dolgok, amikről nem mertem beszélni, teljesen tabu témák voltak nálam. De, amikor már
leírsz valamit, egy lépés, hogy azt kiadod magadból, ezután már beszélni is mersz róla idővel.
Szóval a személyiségem fejlődését nagyon meghatározza. Ilyenkor csak én vagyok, a saját
gondolataimmal és a mai rohanó világban ez elég megnyugtató. Ne féljünk a saját
gondolatainktól, intuícióktól. Segítenek.

MD.: Mit érzel egy-egy gondolat megszületésénél?

PF.: Előre lépést. Néha visszaolvasom fél – vagy egy évvel ezelőtti gondolataim. És rájövök,
hogy ma már nem írnám le ugyanazt, már nincs az az állapot. Legtöbbször már nem is értek
vele egyet vagy teljesen ellentmondásos egy mostani írásommal. Ilyenkor örülök, hiszen
ebből is látom a saját lelki fejlődésem.

MD.: Fannikarc a személyes oldalad neve, nagyon találó. Tele gyönyörű gondolattal.
Tervezel valami változást a jövőben?

PF.: Igyekszem több időt és energiát az írásra szentelni. Elég kimerítő szellemi munkát
folytatok egyébként, de meg kell tanulnom, hogy ne hatalmasodjon el rajtam. Mostanában
már háromszor jött felém a gondolat, hogy “Nem azért élsz, hogy dolgozz, azért dolgozz,
hogy élj!”. Nekem ezt most nagyon meg kell tanulnom, mert átfordult egy olyan irányba az
életem ezen oldala, ami nem oké. Remek fejlődési lehetőség ez most számomra, hogy
hogyan tudok felülkerekedni olyan dolgokon, amiket úgy próbálnak beállítani, mintha ez
lenne az élet. Pedig az élet ennél jóval több.
Szép lassan egyengetem magamban ezt, hogy kiálljam a próbát 🙂


MD.: Amikor elfogy az ihlet, az jel, hogy pihenj? Vagy nem határolod be ennyire magad?

PF.: Egyáltalán nem. Van, hogy hetekig nem írok semmit. Nem stresszelek rajta. Nem
szeretnék kötelező tartalmat gyártani, abból van bőven a közösségi médiában. Én úgy
hiszem, hogy akinek szüksége van rá, ahhoz eljutnak a szavaim előbb vagy utóbb.

MD.: Manapság minden arról szól, hogyan figyeljen az ember befelé. Te mit gondolsz erről?

PF.:
Nagy ajánlója vagyok én is ennek a befelé figyelésnek. De sokszor a hogyanját nem
mondja el senki, miként is jöhet ez létre. Szerintem az első lépés ebben a jelenlegi
helyzetben, hogy egy napig bírjuk ki, hogy nem foglalkozunk a coviddal és a politikával, azzal,
hogy az adott celeb, akit követünk vagy az ismerőseink épp mit csinálnak, kivel mi történt, ki-
kinek és mit mondott stb. Tudom, hogy baromi nehéz, nekem is. Mert egyrészt az arcunkba
van tolva, másrészt mert hozzászoktunk. Én is most tanulom ezt, nem egyszerű.

Adjunk magunknak időt megtanulni önmagunkkal lenni picit. Rengeteg meditációs, relaxációs módszer van.
Az internet tárháza végtelen, biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja, aki és ami őt hívja, segíti ezen
az úton. És ne csináljunk abból viccet vagy degradáljunk valakit, aki elindul a lelki fejlődése útján és ebben hisz.
Aki pedig már elindult, idővel nem fogja magát az ilyen reakcióktól kevesebbnek érezni, sőt. 🙂
Gondoljunk bele mennyi időt töltünk egy nap a dolgaink intézésével, a munkánkkal, bevásárlás, tv, közösségi
média, stb… És egy fél órát nem tudunk magunkra szánni? Engem eleve foglalkoztat az energetika és az öntudat,
önmagunk fejlesztése.
Nagyon tisztelem Vizdák Andrea, Zentai Anna és Borlói Anita munkásságát, mindazt, amit ők adnak,
hogy az egyén, a világ fejlődjön.

Szívből ajánlom őket.

MD.: Ha végig nézel az idővonaladon, mindent ugyanígy csinálnál?

PF.: Szeretem az életem. Minden könnyű és nehéz pontjával együtt. Szeretem, ahol most
tartok. Én abban hiszek, hogy fejlődni vagyunk itt. A mostani eszemmel persze már tudom
egy-egy múltbeli tettemről, hogy másképp csinálnám, máshogy viselkednék, de felülírni már
nem tudom, így a jelenben igyekszem mindig jobbá válni.

MD.: Egy nehéz napodon mi az, ami visszaránt a jelenbe, önmagad szeretetébe?

PF.: Első sorban, hogy észreveszem, ha már saját magam idegesítem, elviselhetetlenül. És az
remek jel 😀 Ilyenkor észbe kapok, hogy oké, most ez van bennem, de ez így nem jó.
Felteszem a kérdést magamnak, hogy miért érzem ezt?
A munkám miatt rengeteget stresszelek, minden nap, ilyenkor mély levegő és tudatosítom
magamban, hogy minden megoldódik és nem erről szól az életem. Maximalistaként ez nagy
tanulási folyamat.
És persze végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, a Férjem. Aki a legsötétebb pillanataimban
is lát engem. Az ő szeretete rengeteg energiát ad.


MD.: Úgy érzem, bátran kijelenthetem, hogy én is, és az olvasók is nagyon szeretik a
gondolataid. Legyen az rövidebb vagy hosszabb terjedelmű. Te hogyan viszonyulsz a saját
gondolataidhoz?


PF.: Nagyon ritkán olvasom vissza őket. Hosszabb írásokat kb. egyáltalán. Minél többször
olvasom, annál kevésbé tetszik. Ennek nem tudom mi az oka, de majd utána nézek. Nincs
még elég önbizalmam, azt érzem. Kevésbé tartom jónak az írásaim, mint amilyen
visszajelzéseket kapok néha. Szóval ebben is fejlődnöm kell még. Mindemellett szívből
örülök és hálás vagyok, ha szeretik a gondolataim.

MD.: Üzennél valamit az olvasóinknak, akik félnek kilépni a komfortzónájukból és nem
mernek lépéseket tenni önmaguk felé?


PF.: Ha akad egy nehéz helyzet az életemben, mindig azt kérdezem magamtól: Fog ez
számítani 1 vagy 5 év múlva?
Még az is lehet, hogy igen, de megtanulod kezelni. Egyetlen egy ember biztosan mindig ott lesz az életedben,
és az saját magad. A külvilág adhat segítséget, de azzal Neked kell élned! Nem mástól várnod a figyelmet és
a csodát. Hiszen az ott van benned! Még ha sokan próbálják ezeket a szavakat elcsépeltnek és viccnek
beállítani, de én ebben hiszek, így működöm. 🙂 Légy nyitott a változás felé, mindig!


Köszönöm az interjút Fanni!

Musa Dóri

Fotó: Papp Fanni tulajdona!
Felhasználása engedélyhez kötött!

Mányai Gabriella interjú – A sporttal kéz a kézben haladok az úton, önmagam felé..

Mányai Gabriella interjú – A sporttal kéz a kézben haladok az úton, önmagam felé..

Gabi nem csak azért különleges számomra, mert egy városban születtünk, hanem mert amit képvisel, az a mai világban elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy teljesebb életet élhessünk. 
Akik a különlegesebb, lágyabb, de mégis energikus mozgásformát keresik, ami nem csak a testet, de a lelket is tölti szeretettel, erővel, azoknak én szívből ajánlom Gabit.

Mányai Gabriella egészségfejlesztő, sport és fitness oktató, egyébként meg igazi utazó, számomra egy valóságos angyali teremtés, akinek hangjából árad a kedvesség, lényéből pedig az a megmagyarázhatatlan energia, az a földöntúli ragyogás, ami vonzza az embereket. A mai világban az ember még inkább megválogatja kinek a segítségét kéri, kiben bízhat meg feltétel nélkül és kire merje rábízni testét és lelkét egyaránt. 

Manapság rengetegen nyújtanak segítő kezet. Adnak iránymutatást az embereknek, egy másik nézőpontot, egy új lehetőséget, hogyan nyithatunk új fejezetet, ha elakadnánk. Érdemes élni a lehetőséggel. 

Senkit sem szeretnék rábeszélni arra, hogy mindenáron kezdjen el mozogni és oda figyelni magára, de sosem késő elkezdeni meghallgatni mit kíván a test, megérezni hogyan alakul át a belső és idomul hozzá a külső. Sosem késő elkezdeni foglalkoznunk a testünkkel és sosem késő segítséget kérni, ha egyedül nem menne.

Mányai Gabriella online és személyesen is (Szentes/Csongrád-Csanád megye) áll az emberek rendelkezésére, segítőkészsége határtalan, szenvedélye a munkája iránt pedig a hitelességének kulcsa. 

Vele beszélgettem, fogadjátok sok szeretettel!


MD.: Te vagy Mányai Gabriella, egészségfejlesztő, sport és fitnessoktató, de ki vagy te minden reggel a tükörbe nézve?

MG.: Amikor tükörbe nézek, akkor egy önmagát kereső nőt látok, és ez egy örök körforgás, ez egy halálomig tartó folyamat, úgy érzem. Egy vándor, egy utazó vagyok, aki egyre nyitottabb a benne élő titkokra és válaszokra, és hiszem, hogy ez a síromig tart. 
Mindig egy új önmagamat látom a tükörben, és mindig egy új önmagamat keresem helyzetekben, mindig új, ismeretlen ösvényeken járok, de hiszem, hogy ez így van jól. 

MD.: Mennyire határozta meg gyermeki éveid a sport? 

MG.: Gyermekkoromban nagyon váltakozó volt a sport jelenléte az életemben. 
A sport iránti szenvedélyem hamar megérkezett hozzám. Sok mindenbe belefogtam, ezek közül a legtöbb gyorsan abba is maradt, mert egyikben sem találtam önmagam. Tudod, kerestem az „igazit”, azt az érzést.
20 évet kerestem, mire megtaláltam a sajátomat. Hiszem, hogy a sport mindenkinek lételem és mindenkinek megvan az ezzel kapcsolatos szerelme. Ahogy önmagunkat keressük, úgy a sportot is, ami ránk van szabva.

MD.: Mikor döntötted el, hogy te erre az útra lépsz?

MG.: Valahogy 18-21 évesen. Érettségi után 2 évvel mentem el diplomás képzésre, Szegedre, egészségfejlesztő szakra. De a leghatározottabb döntésem a vállalkozásom elindítása volt, 27 évesen. Jöttek az intuíciók és elkezdtem lépéseket tenni az álmaimért.
Azt hiszem ez a kulcsa mindennek. Az a pillanat, amikor meghozod a döntést. Leteszed a voksod amellett, amit igazán szeretnél, és csinálod. 

MD.: Volt olyan, hogy úgy érezted feladnád? 

MG.: Másfél éve van a vállalkozásom. 27 éves korom óta a sportra és az önismeretre koncentrálok. Ebben az időszakban már egyértelművé vált az, hogy nem adom fel. Ez vagyok én. Megtaláltam azt, amiben kiteljesedhetek. Természetesen érzelmi viharok vannak, voltak és lesznek is. 
De amióta megvolt a konkrét döntés, hogy ezt fogom csinálni, mióta felismertem magam abban, amit létrehozok, azóta csak gondolat formájában vannak ilyen „megingásaim”. 
Ezek egy-egy rossz naphoz köthetőek, semmi több. Érzem, hogy ez az életfeladatom.
Mindig megvan a kapaszkodó hogyan húzzam ki magam a gödörből. És ez jó!

MD.: Mennyi felkészülést igényel egy-egy óra?

MG: Átlagban inkább intuitívan teszem a dolgom, tudásfrissítésnek elég havonta 1-2 mozdulatot vagy edzésvideót megnéznem, hogy inspirálódjak. A zene egy hihetetlen kapu egy másik világhoz, annyira más állapotba kerülök tőle. Elvisz a „flow” érzés. (Gabi nevet)
Készülhetek és szoktam is természetesen, de ott, abban a pillanatban, abban az áramlásában, ahogy együtt van az egész csoport, teljesen másképp alakul minden. Megengedem, hogy vezessen a zene. 

Fontos az áramlás, mikor megnyílik egy csatorna vagy kapu, és így még jobb dolgot tudunk kihozni abból, amit csinálunk.

MD.: Mit éreztél, amikor az első órádat megtartottad a többieknek?

MG.: Ambivalens érzés volt, egy nagyon ijesztő lámpalázzal szembesültem, ami keveredett egy nagyon erős eufóriával. Hirtelen megérzed, hogy ott van a felelősség a kezedben, körül jár téged az adrenalin, a kezedben van egy nagy csoport vezetése, és ők rád bízzák magukat nyitottsággal és bizalommal. Ez félelmetes is tud lenni. 
De, amikor elindul a zene, és az emberek csillogó szemmel rád mosolyognak, a lámpaláz idővel eltűnik. A csoport energiája pedig hatványozódik. Fantasztikus érzés.

MD.: Mesélnél nekünk bővebben picit arról, hogy milyen óráid elérhetőek?

MG.: Kétféle óra típus van, ami elérhető. 

Az egyik nagy szerelem az Afro-Latin Cardio, ami afrikai és latin táncelemekkel fűszerezett kardió mozgásforma, elég magas intenzitással. Nagyon izzasztó, mélyizmokat megtornáztató óra.

A másik a Mini Band Workout, szalagos teljes test alakformálás, amit végtelenített gumiszalagokkal csinálunk, lábunkon és kezünkön is, különböző gyakorlatokkal fűszerezve. 


MD.: Ha jól tudom, online csoporttal is foglalkozol, önismereti csoport nőknek. Milyen tematikára építetted fel? 

MG.: Az online csoport minden hónapban elérhető, havonta frissíthetik a tagságukat a lányok. 4 héten keresztül, hétfőtől péntekig kap a csoport önismereti gyakorlatokat, recepteket, heti 3 edzésvideót, 27 napos kihívást, teljes testnyújtást.

Az online órarend:

Hétfő: önismereti gyakorlat a léleknek
kedd: önismereti gyakorlat a testnek, délután pedig élő edzés
szerda: előadás 
csütörtök: egészséges receptek
péntek: 2×20 perc tornavideó

Ebben a csomagban minden benne van, ami én vagyok! Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, szerencsére.  🙂

MD.: Nem féltél belevágni? 

MG.: De, nagyon féltem. Számomra nagyon fontos a test-lélek-szellem hármasa. Minél többet tudunk meg erről a háromról, annál többet tehetünk az életünkért. Úgy éreztem, hogy fontos, hogy ne csak kizárólag az edzésekkel foglalkozzak, ne csak a test legyen jelen, hanem egy bizonyos szintű lelki és szellemi tudatosságot is szerettem volna belevinni abba, amit adni tudok másoknak. 

Tudod, ha önismereti utat mutatok másoknak, az együtt jár azzal, hogy felfeded magadnak a saját történetedet, a saját fejlődésre váró területeidet. Ez együtt jár azzal, hogy először magaddal nézel szembe és magad szemében válsz először hitelessé. Csak azután adhatod át a tapasztalataidat. Számomra a mozgás is egy önismeret. Féltem, de nem bántam meg, hogy belevágtam, mert a szívem csücske lett az online csoport.

MD.: Míg másokat gyógyítasz a szavaiddal, mozgás technikáiddal, ez rád is ugyanúgy érvényes? Sokszor elsősorban magadhoz beszélsz, és utána terjeszted ki a többieknek?

MG.: Ezzel a hivatással elsősorban magamat gyógyítom és ebben az a csodálatos, hogy ehhez kapcsolódnak mások is. Elsősorban magamhoz beszélek, magamat tanítom, és amit átadok, az vagy egy olyan folyamat, amin már túl vagyok, vagy épp a jelenben tanulom. 

MD.: Minek a hatására kezdtél önismerettel foglalkozni?

MG.: Sok elakadásom volt és van is az életben. Sok olyan érzésem volt már, hogy „nem vagyok jó helyen”, és rájöttem, egyetlen egy út van, az, ami a szívemhez vezet. Ez adja meg azt a tisztánlátást, hogy hol tartok és hova szeretnék eljutni. 

Hiszem, hogy csak a szeretet útja van, és ezeket a lépéseket először magam felé kell megtennem, így ismerhetem meg azt, aki vagyok, így tanulhatom meg, hogyan lehetek önmagam legjobb barátja. 
Hiszek abban, hogy minden értünk van. És hiszek abban, hogy az elakadások sarkallnak arra, hogy küzdjek még vagy vándoroljak egy másik ösvényre. Engem mindig a belső hit vezérelt. 

MD.: Ha végig nézel az idővonaladon, mindent ugyanígy csinálnál?

MG.: Mindent. Minden emberrel ugyanígy találkoznék. Minden ember, minden élethelyzet a tanárom volt. Semmit nem változtatnék meg, minden kirakó darabkának nagy jelentősége volt az életemben, és ezért nagyon hálás vagyok. 

MD.: Milyen felületen vagy elérhető és követhető? 

MG.: Instagram illetve Facebookon vagyok leginkább elérhető.

Gabi elérhetősége: https://www.facebook.com/Mányai-Gabriella-életmód-és-önismeret-Nőknek-2372530009692443

MD.: A jelenlegi helyzet mennyire nehezíti meg az oktatást? 

MG.: A csoportos edzéseket, amiket személyesen tartottam, azokat megnehezítette, hiszen legtöbbször az első sorban volt annak a teremnek a bezárása, ahol edzéseket tartok. 
Az egyik részemet nagyon megnehezíti, de ami meg csodálatos, hogy online is együtt lehetünk. 

Online felületen mindig van érdeklődő és egyre többen hajlanak arra, hogy egy szeretetteljes közegben legyenek. Azt látom, hogy az emberek egyre jobban fordulnak a szeretet felé. 
Részben megnehezíti, hogy a csoportos edzésekre nincs lehetőség, de online egyre többen kapcsolódunk össze és ez fantasztikus. 

MD.: Készülsz bővítésre/változásra a jövőben vagy hagyod kibontakozni azt, ami benned van?

MG.: Tervek mindig vannak és kellenek is, mert ezek a célok azok, amik cselekvésre bírnak bennünket. De hagyom, hogy az élet oda sodorjon, ahol lennem kell, és ahol jó nekem. Kell a terv, de kell a rugalmasság is. Az élet energiája fontos. 
Az, aki megtalálja az életútját és a szívének azt a forrását, amiből mindennap tud táplálkozni, annak tényleg kinyílik egy új világ.

MD.: Üzennél valamit az olvasóinknak, akik félnek akár online csoportba jelentkezni vagy elindulni mozogni? 

MG.: Azt üzenném mindenkinek, hogy itt az idő. Nincs mire várni. Minden rendszeres sport egy hatalmas önismereti út is egyben. Megmutatja az erőt, az alázatot, és a kitartást. De az erő mellett a szelídséget is, az önmagunk felé irányuló finomságot. Ha ezek mellé párosul, hogy tudatosan, kellő nyitottsággal hajlandók vagyunk önismerettel kapcsolatos gondolatokat is befogadni egy másik embertől, akkor tényleg meglelhetjük a bennünk élő kérdésekre a válaszokat.

Bármilyen hosszú is legyen az az út, amit saját magunkért teszünk, hiszem, hogy egy ilyen úton mindenki boldogságra van ítélve. Minden lemorzsolódik, ami nem hozzánk tartozik, és ami igen, azt elkezdjük növeszteni, de ehhez el kell indulni. Meg kell tenni az első lépést. 


Hálásan köszönöm a beszélgetést Gabi! 

Musa Dóri

A képet készítette: Darabos Vanessza
A kép Mányai Gabriella tulajdona!
Felhasználása engedélyhez kötött!
 

Kocsispéter Barbara és Zsolt interjú – Ha akadályokkal is küzdünk, akkor is győztesnek születünk!

Kocsispéter Barbara és Zsolt interjú – Ha akadályokkal is küzdünk, akkor is győztesnek születünk!

Éljük a rohanó hétköznapokat, elhaladunk emberek mellett, elhaladunk mozgássérült emberek mellett, elhaladunk egymás mellett. 
Olykor gondolatainkba férkőzik egy-egy kérdés mikor látjuk, hogy nehezebb nekik az átjutás a zebrán, nehezebb a felszállás egy buszra, nehezebb a bevásárlás a boltba, hogy vajon mi történhetett vele? Vajon a segítségére lehetnék e? 

Egyáltalán illik-e ilyen kérdést magamban is feltenni? Megtehetem-e?

Igyekszünk empatikusak maradni, nem sajnálatot kelteni, hanem magabiztosan segítséget nyújtani. És aztán amikor fejben az ember ezt lezongorázza, jön egy igazi történet, ami megmutatja, sajnálatnak nincs helye, helyette példaértékű motiváció az ő létük.
Kocsispéter Barbi és Zsolt története a lelkemig hatolt. Nagyon vártam, hogy felhívhassam őket. Nagyon vártam, hogy meghalljam a Barbi hangját. Árad belőle a kedvesség, a szeretet, a vidámság, és az a bizonyos erő, amiből az ember töltekezni képes. Elgondolkodtatott az a ritkán tapasztalt mély szeretet, ami kettejük között van, és elgondolkodtatott a történetük. 

Barbi nyitott gerinccel született, aminek következtében kerekesszékbe kényszerült. Mankóval és segítséggel képes felállni és lépéseket tenni. 

Zsolt egy ritka genetikai rendellenességgel született, torziós dystonia-val, ami a beszédkészségére van hatással, majd egy későbbi baleset miatt nyaktartási problémái lettek, egészen pontosan nyakferdülése.

(És bár a vélemények megoszlanak, de a mozgáskorlátozott emberekről sok esetben azt gondoljuk, titkon, fejben, hogy talán kevésbé életvidámak. De ez óriási tévhit.)

Barbi és Zsolt teljesen más üzenetet hordoznak. Talán fizikálisan kevésbé olyan erősek mint mi, akik rendben vagyunk vagy kisebb problémákkal küzdünk, de lelkileg nálunk jóval erősebbek. Rengeteget tanulhatunk tőlük, és életszemléletük nem mindennapi. 
Az élet egy olyan oldalát láttatják, és az élet egy olyan oldalát élik, ami egy pillanatra sem üzen mást, csak hogy menni kell előre, és soha egy percre nem szabad feladni.

Velük beszélgettem most! Fogadjátok sok szeretettel! 

MD.: Mesélnétek nekünk kicsit magatokról?

KPB.: 18 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg a Marczibányi téri intézetben. Én szőnyegszövőnek tanultam, Zsolt pedig szőnyegszövőként dolgozott.
Megvolt a közös hang, kialakult közöttünk egy szoros, erős kötelék, ami azóta is rendületlenül tart. Azt hiszem ezt nevezik valódi szeretetnek. Egymás támaszai vagyunk.

MD.: Minek a hatására döntöttetek úgy, hogy áthidalva minden nehézséget, elindultok bejárni a kedvenc helyeiteket? 

KPB.: Kisebb koromban édesanyám sokszor leültetett a tv elé, hogy nézzem Rockenbauer Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon című turisztikai dokumentum filmjeit, azzal a céllal, hogy lássam milyen is Magyarország. Milyen helyek, látványosságok vannak, amiket valószínűleg én sajnos, soha nem fogok tudni sem látni, sem megközelíteni. 

MD.: Mit érzel most, édesanyád mondata meghatározott Téged? 

KPB.: Meg. De nem a szó rossz értelmében. Óriási motiváció volt, hogy én is lássam mi övezi Magyarországot. Én ebbe nem nyugodtam bele. Éreztem, hogy látnom kell, és látni is fogom. Hogy az élet nem lehet csak ennyi..

MD.: Mikor döntöttétek el, hogy útnak indultok? 

KPB.: Amikor megismertem Zsoltot, meséltem neki erről az álmomról. Elmeséltem neki a gyermekkorom ezen meghatározó részét. Elmeséltem neki, hogy édesanyám mit mondott, és elmeséltem neki, hogy szeretnék én is kirándulni, várakat látni, hegyre felmenni, látványosságokat bámulni. Megnyugodni egy fa tövében, hogy „igen, ezt is megcsináltuk”. 
Eltelt nagyjából egy-két hét, és Zsolt mosolyogva csak annyit mondott „csomagolj, holnap indulunk”. Az első úticélunk Szigetvár volt. 
Emlékszem nagyon izgatott voltam. (Barbi nevet) 

MD.: Az első utatok alkalmával mit éreztél? Féltél?

KPB.: Tudod, nekünk kicsit nehezebb. Kerekesszéket összecsukni, fellépni a vonatra, féltem, hogy túl lassúak leszünk, vagy hogy nem tudjuk megoldani. De megtudtuk. És óriási sikerélmény volt. Onnantól ez akkora motiváció volt, hogy két-három alkalom után elkezdett kirajzolódni bennem egy olyan dolog, hogy ebben több van, ezt az élményt fel kell használni más célra, meg kell mutatni másoknak. Így jött az ötlet, hogy készítenék emléktúrákat. 

MD.: Mesélnél erről nekünk picit? 

KPB.: Persze. Az emléktúra azt jelenti nálam, hogy amire anyukám azt mondta, hogy nem tudom megcsinálni, én azért is megcsinálom. És ezekről képeket készítek. Gyűjtöttem fotókat, azzal a céllal, hogy más, hozzám hasonló helyzetben lévő sorstársaknak is megtudjam mutatni, hogy milyen helyeken jártam. 
Hogy lássák, semmi sem lehetetlen, ha az ember akarja. 
Illetve, hogy azon emberek is lássák, akik teljesen normális életet képesek élni. Rengeteg csoda van körülöttünk, rengeteg látványosság, ahol az ember megnyugodhat. Csak a mai rohanó világban ezt kevesen veszik észre, pedig mindenük megvan hozzá. Ezért remélem, hogy azokat az embereket is tudom motiválni a történeteinkkel, akiknek igazából ez nem okozna kihívást. 

MD.: Merre jártatok már? 

KPB.: Fú, 52 helyszínen jártunk eddig. 
Van egy Facebook csoportunk, „Csináld magad! Két láb,- négy kerék.”. 
Ez egy nyilvános csoport, és lehet hozzá csatlakozni. Szeretettel várunk Mindenkit!

Ez az a csoport, ahová feltöltjük azokat a képeket, amerre jártunk, történeteket mesélünk, illetve más egyéb turisztikai információt is megosztunk, ami fontos lehet. Például, hogy kerekesszékkel mennyire nehéz megközelíteni egy-egy helyet, milyen veszélyei vannak, mit érdemes megnézni, mire érdemes odafigyelni. 
Jártunk: Sümeg, Kőszeg, Szigliget, Eger, Fertőrákos, Veszprém, Dinnyés, Győr.. oh, sorolhatnám. Fantasztikus volt.
 


MD.: Igényel-e speciális felkészülést egy ilyen túra?

KPB.: Inkább tudatos felkészülést igényel, és odafigyelést. A párom az útvonalat le ellenőrzi, a kapcsolódásokat, átszállásokat, várható e késés stb.
Nagyjából felmérjük a terepet is, biztonságosan sajnos nem tudjuk, volt is rá példa. Azt gondoltuk, hogy zökkenőmentes lesz, de voltak olyan problémák amikor megálltunk és végig gondoltuk, menni fog e. Biztos megéri e. Biztos képesek vagyunk e rá. Volt, amikor egy 444 méter magas, erdei ösvényes úton kellett menni, ami kicsit lejtős is volt, és eléggé szűk, keskeny földes úttal, amit kerekesszékkel együtt nem tudtunk megcsinálni. De az sem kudarc volt. 🙂

MD.: Mennyire segítőkészek Veletek szemben az emberek?

KPB.: Általában segítenek. Hálistennek. Hollókőnél volt egy példa, hogy murva köves úton voltunk, és 4-5 ember odajött és megfogták a kerekesszéket és felvitték a várba. Én pedig lassú léptekkel haladtam. Előfordult már, hogy mások feladták volna, én pedig erőt adtam. Soha nem szabad feladni. Soha. 
És nagyon fontos, hogy az ember merjen segítséget kérni. 

MD.: A kialakult helyzet miatt, az utazás is nehezebb. Milyen motivációitok vannak ezekben az időkben?

KPB.: Nekünk sokkal nehezebb a jelenlegi helyzetben, hogy ne legyünk depresszívek. 
TikTokon találtam rá Csórics Balázsra. 
Az ő hangja sokat segít. Az ő hatására kezdtem el én is önismerettel foglalkozni. Versekkel. Nagyon sok mindent olvasok. Mindennel foglalkozom most, ami épít.
Illetve, rátaláltam egy online iskolára, ahol turisztikai alapismeretekkel kapcsolatban vettem fel tantárgyakat, és most tanulok is. Nagyon élvezem. 

MD.: Ez az iskola szuper! Van ezzel valamilyen terved a közeljövőben?

KPB.: Igen. Szeretnénk előadásokat tartani a tapasztalatainkról, a megéléseinkről, azokról az érzésekről, amiket egy ilyen túra ad nekünk. Elmesélni másoknak, hogy nincs mitől félniük. 
Hogy az ember győzni születik. 
És úgy gondoltam hitelesebb lehetek, ha iskolát is végzek hozzá. Tanulok kifejezetten erről is, hogy milyen a turisztika a mozgássérült emberek számára. Mire érdemes odafigyelni. 

MD.: Van e valamilyen jövőbeni nagyobb tervetek túrázás szempontjából?

KPB.: Sok tervünk van. Szeretnénk több napra elmenni túrázni. Szeretnénk kimenni a határon túlra is. Nagy vágyunk a Nyírség is, csak megközelíteni is több óra, és azt mindenképp több naposra szeretnénk szervezni. Bízom benne, hogy hamarosan rendeződik a helyzet a világban és reméljük, hogy sikerülni fog, minél hamarabb össze szervezni ezt.

Másik tervünk még a jövőre nézve, hogy készítünk egy letölthető PDF formátumú Útikalauzt, ami másoknak hasznára válhat. Már elkezdtük. 

MD.: Üzennétek valamit az olvasóinknak?

KPB.: Igen. Mindenki nézzen szét a lakóhelyén aki teheti, és kicsit távolabb is. Tele vagyunk csodákkal. Minden erőfeszítést és kitartást megér egy-egy ilyen nap. Ajánlom Mindenkinek!
Testileg is, és lelkileg is feltölt. Mindenkinek jár az elvonulás és a természet csodája.

(Nem is tudom, talán ha nem elhaladnánk egymás mellett, hanem észrevennénk egymást, ha nem félnénk és nem elméleteket gyártanánk, hanem mernénk odalépni és mernénk segíteni, a világ egy jobb hely lehetne, és ezzel együtt a lelkünk is békésebb lenne, mert sok esetben a fizikai erő lelki támaszt igényel, a lelki támasz pedig fizikai erőt. )

Köszönöm az interjút Barbi és Zsolt!

Musa Dóri

Fotó: Kocsispéter Barbara tulajdona!
Felhasználása engedélyhez kötött! 


Papp Ádám interjú – Élet a sorok között

Papp Ádám interjú – Élet a sorok között

Amikor Ádámmal beszélgetek, elfog valami megnyugtató érzés. A belőle áradó szerénység, szeretet, az önmagával, a Feleségével és a szeretteivel szemben való tisztelet igazán példaértékű. Ahogy mesél és ahogy beszél, a tettei és a szavai teljes összhangban és egyensúlyban vannak. Stabilan, két lábon áll a Földön, motivált, tervei végeláthatatlanok és nem csak látja, de éli is az élet varázslatos oldalát.

Papp Ádám korunk kiemelkedő költője, verseivel nem csak az emberek szívéhez férkőzik közel, hanem szavaival a lélek legmélyebb bugyraiba hatol. Úgy beszél hozzád, és úgy mesél neked, hogy nem csak átérezni tudod versei igazát, de át is éled szavai hullámzását.

Verseiben a lélek több aspektusát jeleníti meg, miközben a maga végtelen egyszerűségével és szerénységével, valójában felhívja olyan érzetekre is a figyelmet, amit már rég elfelejtettünk, rég eltemettünk, vagy egyszerűen csak félretettünk.
Legyen szó szerelemről, magányról, hétköznapokról, mélységről, magasságról, soraiban megbújnak azok az értékek, amire a mai világban az emberi léleknek leginkább szüksége van.

Vele beszélgettem most. Fogadjátok sok szeretettel.


MD.: Én mindig ugyanazzal a kérdéssel indítom az interjút. Úgy érzem nagyon jó bemelegítés. Te vagy Papp Ádám a XXI. század kiemelkedő költője, a versírás valódiságának fenntartója és 3 kötet boldog tulajdonosa. De ki vagy Te minden reggel a tükörbe nézve?

PA.: Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más, aki reggel elszörnyedve nézi a fáradt fejét, miután felébredt. Kicsit gyűrött, kicsit álmos. Emellett egy 28 éves Férfi-ember vagyok, aki a mindennapokban nem csak létezik, hanem Él, és tapasztal, mosolyog, sír ha kell, elvonul, szeret és szerelmes. Egy 28 éves Férfi-ember vagyok, aki vállalja minden esendő arcát.

MD.: Menjünk vissza kicsit az időben. Mikor szerettél bele a költészetbe?

PA.: A családom azt mondta, hogy nagyjából 2-2,5 éves koromtól kezdtem az életem a költészet vonalán. Egy iskolában laktunk akkoriban Zuglóban, és az iskola falai tele voltak a költők arcképével, így hamar megtanultam, hogy ki-kicsoda és ez
meghatározott.
Versekkel és regényekkel tanultam olvasni. 7 éves koromban vers és-prózamondó versenyen indultam eredetileg prózával, de meggondoltam magam. József Attila „Tiszta szívvel” című versét szavaltam el … megnyertem. Azt gondolom, nem véletlen.

MD.: Mennyi idős voltál az első versed megírásakor?

PA.: 2003-ban, 11 évesen írtam az első verses, bolondos sztorimat Ráckevén, és onnantól kezdve beindult a dolog. Azt szoktam mondani, hogy a költészet bevonzott engem, én pedig a költészetet. Nagyszerű érzés volt, hogy kitudtam fejezni, amit gondolok azzal, hogy kiírtam magamból, és ahogyan.11 évesen is pontosan tudtam, hogy ezt folytatnom kell, és hogy folytatni is fogom.
Ez lesz az életutam, ez lesz az én utam. A költészet és a versírás.

MD.: Képes vagy bármiből ihletet meríteni, vagy azért behatárolod mikor és minek engedsz teret?

PA.: Az élettől függ. Tudom kicsit „klisésen” hangzik, de ez az igazság. Ha benne vagy a pillanatban, tök mindegy, hogy mi van. Ér egy behatás és úgy írom meg azt a verset. Ez baromi jó. Imádom azt, ami életszagú. Imádom, ha az élet ad nekem
ihletet úgy, hogy nem vagyok rá felkészülve. A folyamatos jelenből merítek ihletet.

MD.: Nem szeretném a köteteidet összehasonlítani, mert mind a három teljes a maga módján, de a mostanában megírt verseidből érezhető a változás. Valami más lett. Mintha egy sokkal kiforrottabb Papp Ádám lenne jelen. Mi történt?

PA.: Ez egy folyamat. Folyamatos változásban vagyok. Az első kötet témája a szerelem, a második kötet témája az úton lenni de inkább a zene, a harmadik pedig arról szól, hogyan utazol az életedben előre a születésedtől a végéig. A tapasztalásoktól a megvilágosodásig.

MD.: Röviden összefoglalnád a köteteidet nekünk?

PA.: Az első kötet: Félhomályok füstjében címmel.
2016-ban jelent meg. Azt az időszakot a szerelem jellemezte. Akármerre néztem és mentem, azt láttam és éreztem, hogy az emberek nagyon szerelmesek tudnak lenni. Ezért az első kötet témája ez lett.

A második kötet: A zene marad címet kapta.
Ez már mélyebbre megy. Arról írok benne, hogy minden folyamatot képesek vagyunk megélni, a könnyű dolgokat, a szerelmet, a zenét, ami rengeteg érzelmet, jókedvet, sírást, fájdalmat okoz.
Amennyire meg tud ölni, annyira tud feltámasztani is.

A harmadik kötet pedig: A Blues az úton.
Nekem a Blues nagyon sok mindent adott és ad is, most is, és arra szeretném az embereket sarkallni, hogy nem baj, ha mélyen vannak, mert akkor, tudják majd értékelni ami feljebb van. És ha az ember visszatér önmaga középpontjába, ha
megtalálja az egyensúlyt, akkor tudja értékelni valójában a lentet és a fentet is.
Én csak a valóságról írok, és úgy érzem ez a kötet megtalálja azokat az embereket, akik felismeréseket gyűjtenek.

MD.: Dolgozol-e most valamilyen új projekten? Várható e új kötet?

PA.: Várható új kötet igen, tervben van. 2022 környékén talán. „Zárva az Éden” címmel. A spiritualitást vonom össze a mindennapok egyszerűségével, a mindennapok gondolataival. Ez egy olyan kötet lesz, amelyhez szükség van némi
belső éréshez.


MD.: Olvashatjuk is, és láthatjuk is, hogy Csórics Balázzsal közös munkába fogtatok. Mesélnél erről nekünk egy kicsit bővebben milyen is az, amikor a lélek hangja és az élet sorai összeállnak?

PA.: Egy szóval kifejezve: zseniális.
Április környékén ismerkedtünk össze a Balázzsal, a közösségi médiának hála. Bátran kijelenthetem, hogy jó baráti viszonyban vagyunk, mondhatjuk, hogy ’testvéri’. Balázs a saját felületein, oldalain a verseket, a zenét és a színházat vonja össze.
Ez volt az alapkő a mi barátságunkban.
Aztán rájöttünk, hogy nagyon sok közös van bennünk emberileg is és gondolkodásilag is, és azóta kezdtünk el közösen munkálkodni. Nagyon jó irányba haladunk úgy érzem. Legalább is a kezdete mindennek megnyugtató és sok jót ígér.

MD.: Hogyan épül fel egy ilyen közös est?

PA.: Ahogy Balázs mondaná: az én verseim a gerince az előadásnak, és ő adja hozzá a mindennapokat, a zenét és a színházat.
Szeretnénk az embereknek megmutatni azt, hogy a teremtés ereje mindenkiben ott van, és ehhez valójában egyetlen egy dolgot kell tenni, befelé nézni, magunkba mélyedni és észrevenni a boldogságot magunk körül.

MD.: Mennyire határozza meg a mindennapjaid a kialakult helyzet a világban?

PA.: Őszintén? Minden nagyképűség nélkül, semennyire. Annyi, hogy fel kell venni a maszkot, ha boltba megyek, vagy munkába. Olyan fajta ember vagyok, aki nem szereti a nyüzsgést. Szeretek otthon lenni azokkal, akiket szeretek. Nekem ezek a fontosak. Nem határoz meg. Tüntethetnék, lázadhatnék, de inkább ezeket az időket magamra és a szeretteimre fordítom.


MD.: Mit látsz most a világban, merre tartunk?

PA.: Érdekes világban vagyunk benne. Érdekes helyzet. Azt mondom, azt érzem, hogy lesz ez még jobb is. Nyilván.
Úgy gondolom, sőt érzékelem mostanában, hogy egy nagyon nehéz, masszív időszak következik, és az embereknek fel kellene ébredniük, többet nézni befelé.
Valójában a fény minden emberben benne van, az az energia, amit jóra tud használni, amivel az ember magát építeni, szépíteni tudja folyamatosan. Vannak napok amikor azt érzem, hogy esélytelen, és vannak napok amikor úgy érzem, hogy esélyes.
Kemény időszak van most. Mindenféle okoskodás nélkül, ha az emberek megpróbálnának elcsendesedni, akkor több mindenre jutnának az életükben. Amit szeretsz, azt a felszínre hozod, legyen az művészet, barkácsolás, vagy akár egy jó könyv, teljesen mindegy. Magaddal foglalkozol az a lényeg. Az együtt töltött percek azokkal az emberekkel, akik fontosak, és a minőségi beszélgetések.


MD.: Egy-egy rossz napodon melyik az a vers, ami visszahoz a jelenbe?

PA.: „Néha (Az élet komédiája)” című versem az. Én azt nagyon élem. Az első sortól az utolsóig. Beleírtam, ahol tartok, ami volt, ami lesz, amennyire szomorkás, mégsem az. Amennyire Blues-os, annyira Rock and Roll-os. Imádom.

Néha (Az élet komédiája)

Néha jól vagyok,
néha annyira mégsem,
mert úgy érzem
megfájdítja az élet a szívem.

Nincs ezzel baj,
lesznek még jobb napok,
s aztán csak lazán
odavetem, hogy: – Jó napot!

Néha minden egyszerű, édes,
néha olyan bonyolult,
mint mikor nem tudom,
hogy mit akar bennem az út.

Inkább ráhagyom,
nem gabalyodok bele.
Nem hagyom kuszaságát magamon,
csak megyek csendben vele.

Néha jól vagyok,
néha annyira mégsem,
néha úgy érzem már meghalhatok,
néha azt, hogy keveset éltem.

Jön, ami jön, vagy éppen
megy, ami megy, akár por a szélben.
Csak dúdolok, tudod, csak játszom,

Nem veszem komolyan, aztán mégis,
mert komédia az egész világ
én pedig vagy jónak, vagy rossznak látszom.

MD.: Előfordul, hogy nem jön az ihlet? Azokat a napokat hogyan éled meg?

PA.: Igen. Olyankor megyek tovább. Vállat vonok. Nem aggódom, hogy bármikor baj lenne, ha épp nem jön az ihlet. Végül is Ősztől Tavaszig tart az én termékeny időszakom a versírással kapcsolatban.

MD.: Mit gondolsz a mai feltörekvő versírókról? Te kire/kikre figyelsz oda leginkább?

PA.: A mai világban az van, hogy sokan költőnek képzelik magukatt. Sok esetben leírnak 2 jól csengő sort és ők az új Ady Endrék vagy Petőfi Sándorok. Tartalom nem sok, leginkább csak szavak egymás mellett, és ha ez nem lenne elég néhányuk
maguk alá rendeli a Világot, aztán jön a nagy bumm és a Világ rendeli maga alá őket. Ezért sem szeretek úgy egy ilyen beszélgetésben úgy bemutatkozni, hogy „Költő”, meg amúgy sem, mert a költő nekem Ady, vagy József Attila. Kortársak közül
kevés olyan ember van, akit olvasok, de például oda figyelek Bognár Tibor barátom soraira. Szeretem a verseit, azt ahogy ír, ahogy rímeket farag. Vagy nagyon szeretem Bereményi Géza verseit, azokban is azt a könnyed egyszerűséget. Non-
stop olvasnám, akárcsak azt az embert, akit hosszú évek óta hallgatok, olvasok, és akitől rengeteget tanultam: Földes László „HOBO”, ő az első számú, sőt nem is elsőszámú, hanem a MESTER! Nagyon sok mindent adott az elmúlt 20 évben és
remélem, hogy egyszer mindezt személyesen is megköszönhetem neki.

MD.: Van kedvenc könyved, amit szívesen olvasol újra és újra, és nem verses kötet?

PA.: Van.
Hemingway: Az öreghalász és a tenger című művét.
Azt az egész miliőt szeretem, az egész zseniális számomra, ahogy betűről betűre le van írva,
illetve Charles Bukowski: Shakespeare ilyet nem csinált című könyve. Baromira tudom szeretni azt a nyers valóságot, amit Bukowski könyveken át képes volt elénk, az olvasók elé dobni. Nagy kedvencem mind a két író.


MD.: Vannak jól bevált technikáid magaddal szemben, amik a fejlődésed szolgálják vagy rábízod magad az életre és áramolsz vele?

PA.: Nincsenek technikáim. Megengedem a saját életemnek, hogy vigyen. Ez az összekapcsolódás nagyon fontos. Ami előre visz az a versírás, versolvasás, zene hallgatás, boldogság, szerelem és mindenekelőtt a Feleségem. Ez az én technikám. 🙂

MD.: Mitől válsz saját magad szemében is hiteles íróvá?

PA.: Nem játszom az elérhetetlent. Nem játszom meg magam, oda fordulok az emberekhez, ha beszélek hozzájuk, vagy ha beszélek velük. Tudod, sok olyan művészember van, aki mindenféle trónon képzeli magát, ami folyamatosan egy
hódítási opció, na azt én sosem akarnám, mert a nagy versengések teljesen kifordíthatják az embert önmagából. Jobb inkább elvegyülni, nem a trónra vágyni, mert mindig lesz valaki, aki könnyen kilökhet, és valljuk be a művészetek nem erről
szólnak. Jobb elvegyülni az emberek közt, az igazabb mindennél.

MD.: Ha végig nézel az életed idővonalán, mit látsz?

PA.: Pontosan ott vagyok, ahol lennem kell, és előtte is ott voltam, és valószínűleg utána is pontosan ott leszek. Én is egyike vagyok azoknak, akik pl 20 évesen is ugyanazt gondolták, amit most 28 évesen is gondolok. Én minden pillanatban tényleg
ott voltam, ez a boldogság, ez az, amikor úton vagy.

MD.: Üzennél valamit az olvasóinknak, akik kicsit megrekedtek a világ zajában?

PA.: Keressék a csendet, pihenjenek, töltődjenek. Azzal kell foglalkozni, amit az ember szeret csinálni. A sok információ – ami manapság inkább zaj – nem szabad, hogy bekorlátozzon minket.

Azt gondolom, a legjobb időben, a legjobb tanács.
Köszönöm az interjút Ádám!

Musa Dóri

Fotó: Papp Ádám tulajdona!
Felhasználása engedélyhez kötött!